Luxusszállodaként nyitott újra a balatonfüredi Anna Grand
Vörösmarty Mihály, Jászai Mari, Kossuth Lajos – csak néhány a híres vendégek közül, akik megfordultak Balatonfüred ikonikus épületében, az 1786-ban épült Nagyvendéglőben, amelynek nevét 1889-ben változtatták Grand Hotelre. A ház olyannyira divatos helyszíne volt a kikapcsolódni vágyóknak, hogy a 19. század derekán heti háromszor gyorskocsijárat szállította ide a pesti vendégeket. A szálloda neve összefonódott az 1825 óta megrendezett legendás Anna-báléval, 2014 óta pedig a Miss Balaton versenyek gáláinak és kísérőrendezvényeinek állandó helyszínéül szolgál.
A szálloda új tulajdonosa ezt a történelmi örökséget modern eleganciával párosítva, luxus környezetbe átültetve szerette volna megőrizni – hallhattuk az újranyitás alkalmából szervezett pénteki sajtóeseményen.
![]() |
Az Anna Grand Hotel bejárata |
Fotó: Anna Grand Hotel |
Luxus és hagyományok
Az Anna Grand Hotelt tavaly novemberben vásárolta meg az izraeli születésű, de évtizedek óta Magyarországon élő Hanóch Nísszání ingatlanokkal foglalkozó üzletember, nem mellesleg autóversenyző, akinek érdekeltsége fűződik a Balatonfőkajár mellett idén tavasszal átadott, magántőkéből épült Balaton Park Circuit autó- és motorversenypályához is. Az új tulajdonosnak ez az első szállodája, amelynek tíz éven át a törzsvendége volt, mielőtt megvásárolta azt Lengyel Ernő korábbi tulajdonostól, és – mint mesélték – aktívan kivette részét a grandiózus rekonstrukcióból is.
„A hotel átalakításának legnagyobb kihívása a műemlék épület jellegének megőrzése mellett a belső terek modern, luxus környezetbe való áthelyezése volt. Az újragondolt styling során kiemelten fontosnak tartottuk a legmagasabb szintű komfortérzet megteremtését, tiszteletben tartva a műemlék épület klasszikus stílusát" – mondta el Farkas Dóra, a belső átalakítás koordinátora a helyszínen.
![]() |
A szálloda lobbyjában kényelmes pamlagokon várakozhatnak a vendégek |
Fotó: Anna Grand Hotel |
Rendkívül feszített tempóban, alig több mint hat hónap alatt vitték véghez a rekonstrukciót: januárban kezdték a bontási munkálatokat, amivel párhuzamosan zajlott a tervezés. „Nem tudtuk, mit találunk a falak alatt, ezért nagyon sokat kellett variálni a terezés kapcsán" – jegyezte meg a koordinátor.
Az épület műemlék jellegéből adódón sem a ház külső megjelenésén és színezésén, sem a nyílászárók vagy éppen a falak elhelyezésén nem lehetett változtatni. Az enteriőr kialakításánál prioritás volt, hogy a végeredmény időtálló, modern és letisztult legyen, ezért a dizájnban a homogén színek és a természetes anyagok lettek a meghatározók. A nagystílű bútorokat Olaszországban választották ki, de a sok olasz prémium márka mellett magyar gyártók és szakágak is részt vettek az átalakításban – emelte ki a hazai Code Showroom és Kovacsics Miklós tervező munkáját Farkas Dóra.
![]() |
A szobák homogén színűek, sok természetes anyaggal |
Fotó: Anna Grand Hotel |
Azt is elmesélte, hogy a szobákat a bútorok minimalizálásával „tágították ki", a nehéz szekrényeket nyitott polcokkal váltották fel, hogy vizuálisan nagyobb legyen a tér. Az így nyert plusz hely lehetővé tette továbbá, hogy nagy méretű ágyakat helyezzenek el, amelyeket prémium matracokkal szereltek fel. A szobák padlózata természetes fa, a fürdőszobában a vendégek állítható fényerejű tükör kényelmét élvezhetik, és minden lakóegységbe kávéfőző is került válogatott kávékapszulákkal. A több mint 100 négyzetméteres Royal lakosztály különlegessége a fürdőszobája falát borító, egy tonnányi súlyú márványkő.
![]() |
A fürdőszoba tükre állítható fényerejű |
Fotó: Anna Grand Hotel |
A hotelben ezenkívül még 3 junior lakosztály is elérhető. A többi szobatípus de lux és superior kategória, amelyek között van balkonos és erkély nélküli is, a méretük 23 négyzetméterről indul.
A három vendégszoba egybenyitásával kialakított királyi lakosztályt a bejárás során nem tudtuk megnézni, mert ott még javában zajlottak a munkálatok, ahogy a szálloda 1200 négyzetméteres, szintén megszépülő wellnessrészlegének, az Anna Spa-nak a megnyitására is várni kell még pár hetet. A ház jelenleg soft opening üzemmódban működik, az idei Anna-bálra érkező vendégek voltak az elsők, akik kipróbálhatták a megújult szállodát.
A rekonstrukció bekerülési költségét nem árulták el a sajtótájékoztatón, csak annyit, hogy a tulajdonos nem vett hozzá igénybe állami támogatást.
Balatonfüred ékköve lehet
A 105 szobás szállodát idén januártól az Accent Hotels üzemelteti, amely így a felújítás teljes folyamatát végigkísérhette szakmai tanácsaival.
A szálloda élére kinevezett Bartos Balázs 25 év dolgozik a szakmában, ezen belül 2014 óta az Accent kötelékében. „Szerelem volt első látásra – idézte fel az igazgató a szállodával való első találkozását. – Szakmai szempontból hatalmas kihívás és egyben megtiszteltetés is irányítani ezt az ikonikus hotelt, hiszen hatalmas múltja van és még nagyobb jövője lesz. Van benne potenciál a fejlődésre, célunk, hogy minél több vendéggel megismertessük az épület nyújtotta luxus életérzést és hagyományokat" – tette hozzá. Szavai szerint az első minősítés során 4 csillag superior besorolásra pályáznak, amit 5 csillagos szolgáltatásokkal ötvöznek.
A Turizmus.com-nak arra a kérdésére, hogy lesz-e elegendő prémium vendég, amikor Balatonfüreden sorra lépnek piacra szállodák a luxus szegmensben (ezekről itt, itt és itt írtunk), az igazgató azt válaszolta: „Európában számos példát találni arra, hogy egy tó partján megteremtették a luxus életérzést. Ez Balatonfüreden is sikerülhet, én ennek az Anna Grand lesz az ékköve".
![]() |
Megújult az étterem is |
Fotó: Anna Grand Hotel |
A luxusélményt a gasztronómiai kínálatban és a rendezvények terén is céljuk megteremteni. Bartos Balázs legnagyobb erősségüknek a rendezvénykapacitásukat tartja, a szálloda bálterme 300 férőhelyes, de akár 1800-2000 fős rendezvényeket is be tudnak fogadni, őszre már több foglalásuk van. A nyári, szabadidős célközönség után így ősztől a rendezvényekre fókuszálnak. Tárgyalnak arról is, hogy jövő nyáron már a közvetlen balatoni strandélményt is kínálni tudják a vendégeiknek.
Ami a konyhát illeti, a séf elkötelezett a magas minőségű alapanyagok és a fogások vizuális vonzereje iránt, a tradicionális ételeket a hotel egyedi stílusában tálalják. Emellett mindig rendelkezésre áll borszakértőjük is, aki segít eligazodni a vendégeknek a borok és a szőlőfajták világában. A magas színvonalú kiszolgálás érdekében barista, sommelier és bártender képzéseket tartanak a személyzet számára. A teraszos Anna Caféban a későbbiekben saját pörkölésű kávékat is kínálnak, és már most megkóstolható az Anna Grand koktél. Gasztronómiai palettájukat színesíti majd a jövőre megnyíló látványkonyhás bisztrójuk, amellyel céljuk, hogy „elinduljunk a Michelin-csillagos úton" – mondta az igazgató.
![]() |
A sajtóesemény résztvevői: Lipcsei Betta (moderátor), Farkas Dóra (a belső átalakítás koordinátora), Bartos Balázs (szállodaigazgató), Epres Panni (a szálloda nagykövete) |
Fotó: Anna Grand Hotel |
A ház arca
A sajtótájékoztatón részt vett Epres Panni is, akit az Anna Grand arcaként, nagyköveteként mutattak be. Az ismert divatmodell elmondta, kellemes meglepetésként érte, hogy a hotel csapata nem csak a promóciós feladatok kapcsán számít rá. „Már a megnyitó előtt fél évvel elkezdődött a közös munka, részt vehettem a szálloda stílusának kialakításában – többek között én választottam ki a piperecikkek illatát, segítettem az enteriőrök színvilágának kialakításában és a szállodai alkalmazottak uniformisának megálmodásában is. Most pedig abban közreműködöm, hogy legyen a szállodának saját illata is" – avatta be az újságírókat feladatainak részleteibe.