Nem sikersztori az online pénztárgépek ügye

Forrás: Népszabadság

 2013. szeptember 25. 16:11

Mindössze öt darab, a NAV szervereivel online kapcsolatban lévő pénztárgép üzemel Magyarországon – olvasható a Népszabadság szerdai számában.

A Napi Gazdaság pedig arról ír, hogy sokakat meglepett a pénzgépek ára, hiszen eredetileg a jelenlegi költségek felére számítottak, továbbá bukhatnak az állami bevételi tervek.

Azt mindkét lap megemlíti, hogy az eddigi határidők jelentősen csúsztak, így a szaktárca, belátva a helyzet feloldhatatlanságát, szabályt módosított, ami szerint október után is használhatóak lesznek a régi, hagyományos, NAV-hoz nem bekötött kasszák, amennyiben a tulajdonos szeptember 3. előtt kért már a bekötéshez regisztrációs kódot. Ezt egyelőre közel 190 ezren tették meg, ebből 110 ezer jogosult állami támogatásra, míg több mint hatvanezer kassza tulajdonosa még nem jelentkezett a hatóságnál a cserére.

A Népszabadság szerint költségvetési szempontból ideális esetben november közepéig leváltanák a régi kasszákat, mivel így a karácsonyi forgalom már alaposabb ellenőrzésen eshetne át. Ugyanakkor a Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a most piacra került gépek felszerelése egyrészt a gyártási folyamat miatt sem lehet gyors, másrészt a fejlesztők a dömpingszerű beszerelések előtt több hétig szeretnék élesben tesztelni a gépeket, hogy a nagy "online-osítás" előtt még megtegyék a szükséges finomhangolásokat. A lap szerint december közepére így is jó eséllyel lehet minden igénylőnek új gépe, vagyis arra az időszakra, amikor a pc-alapú gépeknél is meg kell indulnia az első teszteknek - hozzátéve, hogy kérdés, mit szólnak ehhez a szerverek és az adatforgalmazók. Pesszimistább volt a Népszabadság, mely szerint szerencsés esetben is a gépek 50-60 százaléka újulhat meg az év végére.

A váltásra márpedig szükség van, hiszen a Napi Gazdaság szerint az NGM idénre a NAV-hoz bekötött kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari (egész pontosan minden gép) egységek pénztárgépeinek cseréjétől 90 milliárd forint azonnali többletbevételt remélt - hosszabb távon pedig a feketegazdaság visszaszorulásával még többet. Ám idén nemhogy ez az összeg, de még a fele sem igen lesz meg.

A Népszabadság ezzel párhuzamosan arról ír, hogy az is elképzelhető, hogy sokan döntöttek úgy, teljes illegalitásba vonulnak, vagy lehúzzák a rolót. A lapnak viszonteladói körökben úgy fogalmaztak, hogy ügyfélkörükben akár 10-15 százalékos lemorzsolódással számolnak, ami több ezer kisboltot jelent, melynek oka, hogy a kisboltoknál most csapódik le a recesszió, a trafikváltozások okozta forgalomkiesés és az online átállás költségeinek az együttes hatása.