Reálisan látják lehetőségeiket a turizmus-vendéglátás szakos friss diplomások

Forrás: turizmus.com

 2015. november 11. 18:29

Több mint 40 vállalat – köztük meghatározó hotelek, hajótársaságok, kereskedelmi és szolgáltató cégek, vezető étterem és utazási iroda – várta szakmai gyakorlati helyekkel, részmunkaidős és álláslehetőségekkel a hallgatókat, pályakezdőket a BGF KVIK napokban megrendezett Karrier Napján.

Rieger Márta, a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest HR-menedzsere a rendezvény kapcsán kiemelte: bár a turizmus-vendéglátás területén valóban jelentős szakember-hiány tapasztalható, ez elsősorban a szakácsoknál és felszolgálóknál érezhető. A felsőfokú végzettséget igénylő munkaköröknél kevésbé, hiszen ezekbe a pozíciókba jellemzően a gyakornoki programokban részt vevő, jól teljesítő friss diplomásokat veszik fel a cégek.

Bándoli Attila, a Gundel étterem ügyvezető igazgatója hozzátette, ebben a szegmensben egyre inkább elvárják a pályakezdőktől, hogy külföldön is gyakorlatot szerezzenek, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a szerencsét próbálók jelentős része egy idő után hazaköltözik, hogy itthon, de már magasabb szinten folytassa karrierjét. A külföldön elsajátított szakértelem és fejlett munkakultúra pedig jótékonyan hat a hazai piacra. Hozzátette, a cél nem a kivándorlás megállítása, hanem a szakma presztízsének, társadalmi elismertségének növelésével lehetővé tenni, hogy mind többen költözzenek haza.

Ugyanakkor a kereskedelmi szektort kifejezetten hátrányosan érinti a szakemberhiány, amely főleg az ország nyugati részében okoz problémákat, emelte ki Tálos Szilvia, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. személyzetfejlesztési vezetője.

Karrier Nap a BGF KVIK-en


Péter Adrienn, a Danubius Hotels Group emberi erőforrások igazgatója a friss diplomásokkal szembeni céges elvárások kapcsán hangsúlyozta: a magas szintű angol nyelvtudás alapfeltétel, e mellett fontos készség a rugalmasság, a gyors gondolkodás, a megbízhatóság, a pontosság és a kreativitás, valamint, hogy képesek legyenek a jelentkezők csapatban gondolkodni. Tálos Szilvia elmondta, a kereskedelemben nagyra értékelik a kezdeményezőkészséget, az eredményorientált szemléletet, valamint a mobilitást ‒ ez utóbbi hiánya gyakran jelent problémát. Csakúgy, mint a pályakezdők olykor nagyon magas karrierelvárásai. Tapasztalatuk szerint a pályakezdők többsége szeretne rövidebb idő alatt vezetői pozícióba kerülni, sok esetben kihagyva mindazokat a lépcsőfokokat, amelyekkel megalapozhatják a biztos szakmai tudást.

A turizmus-vendéglátás terén ugyanakkor ezzel ellentétesen azt emelték ki a szakemberek, hogy míg korábban valóban irreális elvárásokkal érkeztek a munkaerőpiacra a jelentkezők, mára tisztábban látják a lehetséges karrierutakat. A jelentkezők többsége tudja, hogy egy olyan „sokszakmás" környezetben, mint a turizmus-vendéglátás, karrierjük elején kell megismerniük az egyes, a recepciótól a háttér irodai munkákig terjedő részterületeket. Emellett fizetési elvárásaik is közelebb kerültek a valósághoz, amihez nagyban hozzájárulhat az is, hogy a friss diplomások többsége már tanulmányai mellett is részmunkaidős állást vállal.

A BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Karrier Napja ma az ország egyik legnagyobb turisztikai-vendéglátóipari állásbörzéje, ahol a már végzett és a még gyakorlati helyet kereső hallgatók a szegmens vezető vállalataival találkozhatnak. „A BGF-nél mindig is törekedtünk arra, hogy szoros kapcsolatot építsünk ki a munkáltatókkal – mondta el a rendezvény kapcsán Jancsik András, a BGF KVIK dékánja. – Mindennek sikerét jól mutatja, hogy Diplomás Pályakövetési Rendszerünk adatai szerint hallgatóink közel 50 százaléka már abszolutóriuma megszerzésekor főállású munkaviszonnyal rendelkezik. Sokukat a szakmai gyakorlatot biztosító vállalat foglalkoztatja a diploma megszerzését követően".