Románia szigorítja az online szobakiadást

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2019. szeptember 28. 20:10

Az érintettek hatósági betiltást kiáltottak, a szaktárca a turisták biztonságával, a pontos nyilvántartással magyarázza, hogy a jövőben engedélyeztetni kell az online foglalható szobát-lakást.

A román kormány idén áprilisban rendeletben módosította,  elsősorban szigorította a korábbi turisztikai törvényt. A szakma, az összes érintett abban reménykedett, hogy a számukra előnytelen paragrafusok – például a kusza engedélyeztetési folyamat, a statisztikai informatikai rendszer bevezetése stb. – a kötelező parlamenti vitán majd puhulnak, ám ez nem történt meg.

A héten a román parlament felsőházán simán átcsúszott az új törvény, és szinte biztosra vehető, hogy az ebben az esetben döntőháznak számító képviselőház sem fog módosítani a rendelkezéseken.

A héten többen, akik airbnb, Booking.com vagy más platformokon kínálnak szobákat, lakásokat a hazai, külföldi turistáknak, egyenesen betiltást kiáltottak.

Az új törvény értelmében ugyanis aki csak egyetlen szobával is beszáll a szolgáltatásba, kötelezően regisztrálnia kell tevékenységét a megyei tanácsnál.

Romániában mintegy tízezer szálláshely között lehet online válogatni

Fotó: pixabay

Sőt, Románia területén a szálláshelyeket kínáló online platformok sem működhetnek minisztériumi engedély hiányában. Engedélyeztetés előtt a hatóságok ellenőrzik a szobát-lakást, hogy az megfelel-e, többek között az egészségügyi-kényelmi feltételeknek. Ezt még talán lenyelték volna az érintettek, csakhogy aki lakótömbben kínál szálláshelyet, annak ezentúl kérnie kell a szomszédok írásos beleegyezését. Azok pedig - akár írigységből - megvétózhatják az engedélyt.

„Szó sincs az online szobafoglalások betiltásáról, sőt!” – nyilatkozta a héten az economica.net portálnak Bogdan Trif turisztikai miniszter. „Azt akarjuk, hogy kizárólag azok értékesíthessék online a szálláshelyeket, akik rendelkeznek minisztériumi engedéllyel, hisz a regisztráció ingyenes. Jelenleg semmiféle statisztikánk nincs arról hol, kik, hány szálláshelyet adnak ki. Úgy vélem, a hatóságoknak jogukban áll ismerni ezeket az adatokat” – magyarázta Trif.

Egyes források szerint részben a szállodások lobbijának köszönhető, hogy az online szobakiadásra vonatkozó paragrafusok nem enyhültek a szenátusban, ahol még a vitát is átugrották.

Tény, az interneten foglalható szálláshelyek ára követi a piaci mozgásokat, és a lakás- és szobakiadók rendre a szállodák alá kínálnak, miközben a szolgáltatások minősége általában megfelelő. A plusz pedig, hogy ezekben a szobákban-lakásokban kialakítottak konyhát-főzőhelyet, ami hatalmas előny például a családosoknak.

A turisztikai miniszter vélhetően szándékosan nem mondta ki, hogy a fő cél az adóhatósággal karöltve ennek a rendszernek legalább a „kiszürkítése”.

A pontos adatok hiányoznak, de szakemberek becslése szerint Romániában mintegy tízezer szálláshely között lehet online válogatni, és nem csupán a külföldiek, hanem a belföldi utazók is előnyben részesítik az ilyen típusú szobákat. Az igényre lecsaptak az ingatlanközvetítők, sokan már úgy hirdetik a bútorozott eladó lakásokat, hogy azok befektetési céllal turistáknak is kiadhatóak.

Kapcsolódó cikkek

Tőzsdére megy az Airbnb

2019. szeptember 20.