A Green Holidays-től az Utazómajomig

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 13. 22:12

A Green Holidays csődhöz hasonló esetek elkerülhetők lennének, az Utazómajom pedig nem veszélyes az utazási irodákra – így foglalható össze a legutóbbi MUISZ vacsora tanulsága.

Rekord létszámban, pontosan 112-en vettek részt a MUISZ szakmai vacsoráján, szeptember 13-án Budapesten, a Hemingway Étteremben.

Erdei Bálint, a MUISZ elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy a regisztráltak létszáma, a látványos egybeesés ellenére sem utal a segélyhívószámra, viszont, jelzi a vártnál is nagyobb érdeklődést, egyrészt a helyszín, másrészt a két meghirdetett téma iránt.

Erdei Bálint

Fotó: turizmus.com

Rövidhírünkben alig vállalkozunk többre, mint a leadben megfogalmazott összegzés minimális kibontására.

Békési Tamás, Budapest Főváros Kormányhivatalának turizmusért is felelős felügyeleti osztályának vezetője a Green ügy kapcsán felidézte az egész utazási irodai szakmát megrengető eseményeket, majd, röviden vázolta azokat a javaslatokat, amelyeket még csak szakértői szinten fogalmaztak meg, tehát, nem tekinthetők sem hivatalos állásfoglalásnak, sem jogalkotói előterjesztésnek.

Békési Tamás

Fotó: turizmus.com

A szakember szerint megfontolandó, hogy

- az utazásszervezők vagyoni biztosítékát ne csak a szezon végén, a realizált forgalom függvényében módosítsák, hanem, akár szezon közben is, a befizetett előlegek ismeretében;

- az utazásszervezőket kötelezzék olyan nyilvántartás vezetésére, amelyből haladéktalanul lekérhető az utasok tartózkodási helye és elérhetősége;

- az utazásszervezőket, illetve, a képviseletükben eljáró közvetítőket kötelezzék egységes, fogyasztóvédelmi szempontból átgondolt információkat tartalmazó tájékoztató átadására valamennyi utas számára;

- szabályozzák az utasok által befizetett részvételi díjak kezelését, oly módon, hogy, az átutalással, illetve bankkártyáról befizetett pénzek azonnal a szervezőhöz kerüljenek, a kp befizetéseket pedig 24 órán belül kelljen továbbutalni a tour-operatoroknak;

- a meg nem valósult utazások esetében a jutalék csak akkor illesse meg a közvetítőt, ha a szervező hibájából hiúsult meg a teljesítés.

A  második, s ugyancsak óriási érdeklődéssel várt prezentációt Tóth Ákos, az utazómajom.hu oldal, illetve az Utazómajom facebook oldal alapítója és üzemeltetője tartotta. Az immár 350 ezer (!) követővel büszkélkedő közösségi oldal megalkotója többek között elmondta, hogy sem egyéni, sem csoportos megkeresésre nem szervez, s nem közvetít utakat. Kizárólag azzal foglalkozik, hogy rendkívül kedvezményes repülőjegyek és szállás lehetőségek elérhetőségét osztja meg olvasóival, akik, ha elég gyorsak és vállalkozó szelleműek, akkor, saját maguknak közvetlenül foglalva, az „Utazómajmot” követve, hihetetlen kedvezményekkel juthatnak el népszerű, vagy alig ismert célpontokra, amelyeket soha nem megrendelésre, vagy kérésre publikál, azokat mindig az adódó lehetőség szüli.

Tóth Ákos elmondta azt is, hogy kizárólag a hatalmas látogatottság miatt, az oldalán megjelenő hirdetések adják számára a bevételt.

A MUISZ vacsora további részében a jelenlévők, Hangya Edina képviselő előadásában megismerhették a Máltai Turisztikai Hivatal szervezésében, késő ősszel megvalósuló tour operatori study tour részleteit.


Kapcsolódó cikkek