Elérték a másfél milliós utasszámot a Bahart hajói

Forrás: turizmus.com

 2023. augusztus 17. 14:35

A Bahart kompjainak utasszáma elérte az egymillió főt, a személyhajók utasforgalma pedig meghaladta a félmilliót. Az utóbbi hetek igazi nyári időjárásának is köszönhetően a kompok és személyhajók szinte folyamatosan teljes kapacitással közlekednek a Balatonon.

A múlt heti volt a Bahart számára az év eddigi legforgalmasabb hete. Augusztus 12-én, szombaton a kompok több mint 18 ezer utast és közel 5 ezer gépjárművet szállítottak. A személyhajózás csúcstartója július 27-e volt, ekkor közel 18 ezren utaztak a Bahart személyhajóin. Mindezeknek is köszönhetően a kompok forgalma augusztus harmadik hetében elérte az egymillió főt, a személyhajók pedig több mint 500 ezer utast szállítottak ‒ meghaladva ezzel az előző évi forgalmukat. A vírushelyzet előtti időszakhoz, 2019-hez képest ebben az évben a kompokat összességében eddig 8 százalékkal választották többen, a személyhajókon pedig 6 százalékos az utasforgalom növekedése – közölte a cég. Jelentősen nőtt a kerékpáros szállítások száma is: tavalyhoz képest a kompokon 8 százalékos bővülés mellett számuk meghaladja a 85 ezret, míg a személyhajókon eddig 21 százalékkal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.

Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, a vállalat életében továbbra is kiemelt szerepet látnak el a főidényben indított programhajók. A gyerekprogramokat kínáló varázshajókat eddig 6 ezer vendég vette igénybe, a bulihajókon pedig több mint 15 ezren szórakoztak. Ráadásul a programhajók augusztus 27-ig a tavalyinál is több indulási időponttal vehetők igénybe.

A személyhajók több mint 500 ezer utast szállítottak

Fotó: BAHART

 

Az augusztus 20-ai hétvégén pedig a Balaton-parti tűzijátékokhoz igazítva plusz hajókat is indítanak. A vezérigazgató hozzátette, hogy az online jegyvásárlások száma közel 30 százalékkal nőtt 2022-höz képest. A személyhajókon közel 50 ezren előre, online vették meg jegyüket.

Az adatok szerint népszerűek a sétahajók is: a kikötők versenyében Siófok vezet, ahol mostanáig 24 ezer utas lépett fedélzetre. A „nyár fővárosát" Balatonfüred követi, közel 23 ezer utassal, míg Keszthelyről több mint 18 ezren indultak. A legnépszerűbbek pedig a naplemente sétahajók. A menetrendi hajózásban leglátogatottabb továbbra is a Siófok‒Balatonfüred–Tihany útvonal, erre 153 ezren váltottak jegyet, valamint a fonyód–badacsonyi, amelyen idáig 140 ezren utaztak.