24 milliárd eurót veszített a német utazási szakma a pandémia miatt

Forrás: turizmus.com

 2021. október 28. 18:03

A napokban lezárult turisztikai év forgalma 69 százalékos mínuszban van a két évvel ezelőttihez képest Németországban.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben is 12 milliárd euróval kisebb forgalmat realizáltak a német utazásszervezők és utazásközvetítők, mint 2019-ben – ezt állapította meg a Travel Data + Analytics piackutató cég a németországi utazási vállalkozásokat képviselő Deutscher Reiseverband (DRV) felkérésére készített elemzésében.

Az elemzést a szövetség 2021. október 27-én megtartott éves közgyűlésén mutatták be. Norbert Fiebig, a DRV elnöke elmondta: az október 21-ével lezárult 2020/21-es turisztikai év forgalma a kereslet örvendetes nyári felfutásának ellenére 69 százalékos mínuszt mutat a 2018/19. évihez viszonyítva. Csak a mentőcsomagok és munkabér-támogatások formájában nyújtott állami segélyeknek köszönhető, hogy a turisztikai vállalkozások körében eddig nem volt tömeges a csőd – emelte ki Fiebig a Reise vor 9 beszámolója szerint. Mint elmondta, egy ágazati felmérés során a válaszadók közel kétharmada nyilatkozta azt, hogy a járvány alatt nem kellett munkatársakat elküldenie. A válaszadók több mint fele azonban azt sem hallgatta el, hogy több munkatársuk döntött a cég vagy akár az egész szakma elhagyása mellett.

A német utaztatók egyharmada csak 2024-re várja a teljes felépülést

Fotó: 123rf.com

A DRV adatai szerint az ágazatban tevékenykedő vállalkozások 60 százaléka gondolja úgy, hogy forgalma csak 2023-ban éri el a járvány előtti szintet. A megkérdezettek egyharmada még későbbre, 2024-re várja a teljes felépülést.A német utazási irodákhoz az előttünk álló téli szezonra beérkezett foglalások – a hónapok óta jellemző extrém rövid foglalási idő miatt is – szeptember végén még 50 százalékos mínuszban voltak a 2019/20-as téli szezonihoz képest. Főleg a Kanári-szigetek iránt mutatkozik élénk kereslet, de a Maldív-szigetek és a Dominikai Köztársaság iránti érdeklődés is már majdnem elérte a járvány előtti szintet. Egyiptomba is sokan foglalnak annak ellenére, hogy az ország a német hatósági besorolás alapján magas kockázatú területnek számít, de azért a foglalások száma 53 százalékkal elmarad a két évvel ezelőttitől.

Más klasszikus téli úti célok, mint Thaiföld, az USA, Mauritius, Kuba, a Seychelle-szigetek, Kenya, Tanzánia vagy Dél-Afrika egyelőre nagy lemaradásban vannak a járvány előtti évekhez viszonyítva.