Szélestörzsű gépek az új, ferihegyi utasmólónál

Forrás: turizmus.com

 2018. szeptember 13. 13:59

A Budapest Airport 2B oldali új utasmólójához szeptember 13-án állhatott oda először széles törzsű, interkontinentális repülőgép, az American Airlines philadelphiai járatát teljesítő Boeing 767-es.

A nagy gép két ajtaját egyszerre szolgáló csáp 13-i debütálása nem a véletlen műve volt, hanem, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vezérkara ezzel a látvánnyal fogadta az új utasmóló ünnepélyes avatására érkező vendégeket.

Az új épülethez egyszerre 3 szélestörzsű és 4 keskenytörzsű, vagy 10 keskenytörzsű gép állhat oda, de autóbuszos megközelítéssel együtt, egyszerre, akár 27 gépet is ki tud szolgálni a több mint 10 ezer négyzetméteres móló.

Boeing 767-es az új utasmólónál

Fotó: turizmus.com

Az ünnepségen Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója többek között elmondta, hogy az európai viszonylatban is kiemelkedően fejlődő és növekvő repülőtér immár képes az év végéig várható, 15 milliós rekord utaslétszám kiszolgálására. A vezérigazgató hozzátette, hogy a 44 légitársasággal a világ több mint 125 célállomásával kapcsolatot tartó repülőtér, illetve menedzsmentje a jövőben is mindent megtesz azért, hogy az airport együtt növekedjen az ország gazdaságával.

Az új móló méretei lenyűgözőek

Fotó: BUS sajtó

Szalados László, a KÉSZ Csoport műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a 7,8 mrd forintos beruházással megvalósult új móló nem kastély, s nem ékszerdoboz, hanem korszerű és funkcionális épület, amely biztonságosan és kényelmesen szolgálja ki az egyre növekvő forgalmat.

Menczer Tamás, a külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára beszédében egyrészt köszönetet mondott a Budapest Airportnak azért, hogy hozzáteszi a magáét a magyar gazdaság fejlődéséhez, valamint, biztosította a repülőtér menedzsmentjét, hogy a jövőben is számíthatnak a magyar kormány együttműködésére.

Balról jobbra Szalados László, Menczer Tamás és Jost Lammers az új utasmóló ünnepélyes felavatásakor

Fotó: turizmus.com