A tavalyihoz hasonló forgalmat várnak a budapesti strandokon

Forrás: MTI

 2018. május 01. 16:07

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója abban bízik, hogy megismétlik a tavalyi 4,2 milliós vendégforgalmat, noha kevésbé jó nyárra számítanak, mint az előző évben.

Szőke László az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: a cégnél az éves vendégforgalom jelentősen nőtt, míg 2010-ben 2,9 milliós volt, tavaly elérte az említett 4,2 milliót.

Közlése szerint szombaton kinyitott a Paskál fürdő és a Palatinus Strandfürdő, jóval ezer fölötti volt a vendégforgalom mindkét nap mindkét helyen, ez jónak mondható, hiszen még csak április vége van. Hozzátette: május 25-én és 26-án nyit ki a Csillaghegyi és a Római Strandfürdő, majd június 2-án a pünkösdfürdői strand.

Április végéhez képest igen jó forgalmat produkált a szombaton nyitott Paskál fürdő és a Palatinus Strandfürdő

Fotó: turizmus.com

Szőke László szólt arról is, hogy a csillaghegyin csaknem 7 ezer négyzetméternyi fedett fürdőt építenek, amelyet a nyár folyamán átadnak. Vannak kisebb felújítások is, ezek között említette, hogy a Palatinuson mintegy ezernégyzetméteres gyermekjátszótér épül, a Paskálon pedig új medencét adnak át május közepén.

Kapcsolódó cikkek