Horvátországban meghosszabbítják a járványügyi intézkedéseket

Forrás: MTI

 2021. december 15. 13:13

Horvátországban további két héttel meghosszabbítják a járványügyi intézkedéseket: továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatását, a beutazást és az állami szférában a munkavégzést is védettségi igazoláshoz kötik, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője kiemelte: a testület december 31-ig meghosszabbítja azt a rendeletét is, amelyben megtiltotta a beutazást a dél-afrikai régióból és Hongkongból érkezőknek a koronavírus új, Dél-Afrikából elindult, omikron nevű változata miatt. A listáról azonban lekerült Hongkong - tette hozzá a tárcavezető. Horvátországban már nyolcra nőtt az új vírustörzzsel igazoltan megfertőződöttek száma.

Az omikron variáns miatt korlátozzák a beutazást a dél-afrikai régióból és Hongkongból

Fotó: 123rf.com

Eközben a 151 fős horvát parlement (szábor) - heves vita után - 77 szavazattal 27 ellenében elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint 30-tól 50 ezer kunáig (1,4-2,4 millió forint) terjedő pénzbírsággal sújthatják az olyan állami szervek és hivatalok, állami fenntartású intézmények és önkormányzatok felelős vezetőit, ahol nem tartják be a járványügyi intézkedéseket. Az ellenzéki pártok azért nem szavazták meg a jogszabályt, mert szerintük ahhoz kétharmados többségre lett volna szükség. A szavazás alatt néhány százan tüntettek a szábor épülete előtt, amelyet kordonokkal védett a rendőrség.

A kormány november elején tette kötelezővé a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában, egy hónappal korábban pedig az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, hogy mérsékelje a járvány terjedését. Azoknak, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat.