Kiemelkedő eredményt ért el tavaly a debreceni Hotel Lycium és tulajdonosa

Forrás: MTI

 2020. szeptember 24. 14:59

Húszéves fennállásának legjobb gazdasági eredményét érte el 2019-ben a Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt.: az önkormányzati vállalat adózás előtti eredménye meghaladta a 2 milliárd forintot, a tagvállalatok összevont, konszolidált eredménye pedig megközelítette a 3 milliárdot.

A cég számviteli beszámolója alapján készült előterjesztés szerint eddigi legsikeresebb évét zárta tavaly a holding: az adózás előtti eredménye kimagasló, 2,124 milliárd forint, amely 287 millió forint üzemi eredményből és 1837 millió forint pénzügyi eredményből, a tagvállalatok által kifizetett osztalékból tevődik össze.

A vagyonkezelő a közszolgáltató cégek takarékos és hatékony gazdálkodása mellett sikeresen bővítette tevékenységét újabb területeken: jelentős eredményt ért el az ipari infrastruktúra fejlesztésében, a déli iparterületen 1,8 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el ingatlanok értékesítéséből.

A debreceni Hotel Lycium - 2006-os megépítése óta - a legnagyobb árbevételt érte el: a 845 millió forintos bevétele 22 százalékkal magasabb a régiós átlagnál, de hozzájárult a kimagasló eredményhez, hogy 2019-ben értékesítették a debreceni Forest Office irodaházat - részletezték a közgyűlési előterjesztésben.

Hotel Lycium

Fotó: Facebook

A dokumentum szerint a vagyonkezelő és tagvállalatai összevont, konszolidált beszámolójából kiderül, hogy a vállalatcsoport 2019. évi adózás előtti eredménye is kimagasló, 2,958 milliárd forint. A vállalatcsoport 2002-től kezdődően készít konszolidált beszámolót, de 2 milliárd forintot meghaladó konszolidált eredményt még egyik évben sem ért el.

Sikerült megduplázni a 2018. évi eredményt: a konszolidált beszámolónál mind az üzemi eredmény 1,925 milliárd forintos összege, mind a pénzügyi eredmény 1,033 milliárd forintos értéke kiemelkedő.
Kiemelték: ezt az eredményt úgy tudta a vállalatcsoport elérni, hogy 2019-ben átlagosan 8 százalékos béremelést hajtott végre, az átlagos statisztikai állományi létszám pedig 1505-ről 1546-ra emelkedett.

Ugyanakkor az idén márciusban bevezetett járványügyi korlátozások miatt jelentősen eltér a tavaly megfogalmazott tervektől az idei gazdálkodás: a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatainak idei első féléves összesített (nem konszolidált) adózás előtti vesztesége 283 millió forint, amely 377 millió forinttal rosszabb a tervnél.

A cégcsoport igazgatósága a tagvállalatok állapotjelentése alapján március 23-tól felfüggesztette a folyamatban lévő és előkészített beruházásokat néhány kivétellel. Ezekkel az intézkedésekkel sikerült elérni, hogy a pandémia miatt nem kellett csoportos létszámleépítést végrehajtani az egyes tagvállalatoknál.

Az előterjesztés szerint 2020-ban a DV Zrt. és tagvállalatai a pandémia miatt 2,8 milliárd forint veszteséget szenvednek el, de az elmúlt évek, így különösen a 2019. év vállalatcsoport-szintű magas eredménye nagy segítséget, támaszt nyújt a holding likviditásának fenntartásában.