Már látogatható a felújított Tűzoltótorony Kolozsváron
A toronyból 360 fokos kilátás nyílik Kolozsvár belvárosára, így elsősorban turisztikai attrakciónak szánják – hangzott el a hétfő esti nyitóünnepségen.
Emil Boc polgármester emlékeztetett, hogy a régi városfal részét képező torony eredetileg védelmi célokat szolgált, majd a Fellegvár megépültével elveszítette katonai szerepét. Új szintekkel egészült ki és új feladatot kapott: az esetleges tűzeseteket figyelték innen.
Újabb korszak kezdődik több száz éves történetében, a kreativitás és innováció időszaka – mondta a polgármester arra utalva, hogy a műemlék kiállítótér, koncertek és konferenciák színhelye is lesz.
De korábbi szerepére is történik utalás, a Kolozs megyei vészhelyzeti felügyelőség is szervez itt rendezvényeket. Az alkalomra a felügyelőség két régi szivattyúgépet is restauráltatott, melyeket a torony bejárata előtt állítottak ki, és díszegyenruhába öltözött alkalmazottak álltak őrt mellettük.
A nyitóünnepség után a jelenlévők bejárták a restaurált épületet, melynek a szakemberek visszaadták eredeti arculatát, a középkori lőrések is láthatók lettek. A torony legfelső szintjén található kilátót fémlépcsőn és felvonón is meg lehet közelíteni. Fölé óriástükör került födémként, mely az itt található Kolozsvár-makettet és a torony közvetlen környezetét is visszatükrözi.
![]() |
A felújított műemlék épületet hétfő este adták át |
Fotó: Emil Boc/Facebook |
A Tűzoltótorony felújítása volt az első olyan kolozsvári projekt, melyre a romániai építészkamarával közösen tervpályázatot írt ki az önkormányzat. A 2018-ban elkezdett munkálat azonban elhúzódott, ezért a polgármesteri hivatal felbontotta a szerződést a kivitelezővel, és új cégre bízta a befejezését.
A 11,1 millió lej (891,2 millió forint) értékű beruházás nagyrészt uniós alapokból valósult meg, ehhez állami és helyi önrész is társult. A torony felújításával párhuzamosan a környékén sétálóövezetet alakítottak ki.
A 15. század végén épült tornyot a takácsok céhe védelmezte, Takácsok tornyának is hívták. 1574-ben megnövelték a magasságát, majd állandó tűzőrséget állítottak fel benne, több tűzvészt is átvészelt.
A Tűzoltótorony jelenleg naponta 9 és 17 óra, a májusban kezdődő nyári idényben 10 és 18 óra között látogatható.