A Heathrow dolgozói 41 sztrájkot hirdettek meg áprilisra

Forrás: turizmus.com

 2021. március 20. 11:44

A reptéri dolgozók szakszervezeteit összefogó Unite bejelentette, hogy április 2 és 23. között összesen 41 sztrájkot tartanak majd a Heathrow alkalmazottai. A több ezer embert érintő sztrájkok célja, hogy rendezzék a fizetéssel és a szerződésekkel kapcsolatos, hónapok óta húzódó vitát.

A szakszervezet azzal vádolja Heathrow repülőteret üzemeltető céget, hogy a teljes munkaerő „kirúgását, majd újbóli felvételét” tervezi, amit Len McCluskey, az Unite főtitkára „gyalázatos gyakorlatnak” minősített. Ezért aztán összesen 41 sztrájkot hirdettek meg a következő hónapra, 23 nap alatt több ezer reptéri dolgozó fog kiesni a munkából, többek között a biztonsági alkalmazottak és a reptéri tűzoltók is sztrájkolnak majd – írja az Independent.

 

Hónapok óta zajló viták

Az egész repülési ágazatot súlyosan érintette a koronavírus-járvány. A Heathrow utasszáma 1966 óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, februárban például mindössze 461 ezer utast regisztrált a repülőtér. Az üzemeltető cég az utasszámok zuhanásáért Nagy-Britannia rendkívül szigorú ki- és beutazási korlátozásait tette felelőssé.

repter_dolgozo_123rf

A Heathrow utasszáma 1966 óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a pandémia miatt

Fotó: 123rf.com

A szerződések és a fizetések körüli vita már decemberben elkezdődött és ebben az évben is folytatódott.

A szakszervezetek szerint a törvények lehetővé teszik, hogy a szerződéseket erősen megváltoztassák, akár több ezer fontot levonva a bérekből. „Ez Európa nagy részén törvényen kívül esik, és itt is így kellene lennie.” A Unite azért küzd, hogy a törvényt módosítsák, és a munkaadóknak ne legyen lehetőségük kirúgni és más, kevésbé előnyös munkaszerződéssel visszavenni az alkalmazottakat.

A reptér-üzemeltető ezzel szemben azt közölte, hogy a bérek változását – amely meghaladja a piaci átlagot – minden dolgozó elfogadta, senkit nem bocsátottak el és vettek fel újra. „Annak ellenére, hogy a világjárvány kezdete óta több mint 2 milliárd font veszteséget szenvedtünk, megvédtük a munkahelyeket és igyekeztünk elkerülni az elbocsátásokat” – fogalmaztak.

 

Sztrájk a közelgő nyitás fényében

A reptér üzemeltetője szerint ugyan a sztrájkok szükségtelenül további károkkal fenyegetik Heathrowt, ennek ellenére kiterjedt készenléti terveket aktiváltak, amelyek a sztrájk napjai alatt is nyitva tartják és biztonságosan működtetik a repülőteret.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a brit kormány négylépcsős nyitási terve szerint az utazási korlátozások enyhítésének legkorábbi időpontja május 17., amikortól újra engedélyezik a britek számára a külföldi szabadidős utazásokat.