Már ezen a szombaton is elérhető lesz a dunai vb-hajó

Forrás: MTI

 2023. június 12. 10:30

Rendkívüli járatokat indít és új megállóval bővíti körjáratait a Magyar Hajózási Zrt. (MAHART) az augusztusi atlétikai világbajnokság idején, de a szolgáltatás június 17-én, a Nemzeti Atlétikai Központ családi nyitónapján is elérhető lesz - jelentette be a vb szervezőbizottsága.

A vasárnapi közlemény szerint 1500 forintba kerül és egész napra érvényes az a hajójegy, amivel a közönség eljuthat a Duna pesti oldalán, a Rákóczi hídtól délre található Nemzeti Atlétikai Központba. Mint írják, hajóval érkezni – akár a nyitónapra, akár a vb-re – "nemcsak hangulatos és látványos, hanem egyben praktikus is, mert a Művészetek Palotája (MÜPA) kikötőtől csak pár perc séta a főbejárat."

"Június 17-én nyílt, ingyenes családi nap keretében veheti birtokba a közönség Budapest új sport- és szabadidőparkját, a Nemzeti Atlétikai Központot, amelyen megismerkedhetnek az atlétikai világbajnokság helyszínének olyan részleteivel is, amelyek a közönség számára nem lesznek láthatók a vb idején" – közölték a szervezők, kiemelve, hogy a látogatók kipróbálhatják a Mondo borítású futópályát, részt vehetnek a különböző távú futóversenyeken, fotózkodhatnak Youhuuval, a vb kabalafigurájával és sportos, zenés programok is várják őket.

Hajóval is elérhető lesz a Nemzeti Atlétikai Központ

Fotó: 123rf.com

 

A közleményből kiderül, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ főbejárata gyalog, busszal, villamossal, hévvel és hajóval is könnyen megközelíthető, a szervezők pedig többszáz kerékpár tárolására alkalmas területet is kialakítanak a helyszínen.

A szombati nyílt napon az első hajók 8.00-kor indulnak majd a Batthyány térről. A világbajnokságot augusztus 19. és 27. között rendezik meg.