Már árulják a jegyeket a Perth–London nonstop járatra
Korábban történt
Az ausztrál légitársaság már decemberben bejelentette azt a tervét, hogy 2018 márciusától elindítja az első nonstop járatot Ausztrália és Európa között.
A tervek szerint Boeing 787-9 Dreamliner közlekedik majd a 14 500 kilométer hosszú, 17 órás úton, mely a leghosszabb, leszállás nélküli út a Qantas életében és a harmadik leghosszabb az utasszállítókéban.
![]() |
Fotó: qantas.com |
A brit Independent szerint hatalmas az érdeklődés az első járat iránt, amit az árak alakulása is tükröz. Múlt csütörtök délelőtt először még 755 fonttól lehetett oda-vissza jegyet venni, néhány óra múlva az erős kereslet hatására a viteldíj 835 fontra emelkedett, és 24 órán belül a legolcsóbb helyet már 915 fontért adták.