Marokkó 200 ezer kínai turistát vonzott 2018-ban

Forrás: turizmus.com

 2018. december 19. 12:13

A kínai turisták száma három év alatt hússzorosára nőtt, hiszen 2015-ben még csak 10 ezren látogattak Marokkóba.

Mohammed Sajid turisztikai miniszter Marrákesh-ben találkozott a kínai turisztikai és kulturális miniszterhelyettessel, Li Jinzaóval. Megállapodást írtak alá arról, hogy 2020-ban kölcsönösen megszervezik a kulturális és idegenforgalmi évet egymás országában – számol be róla a travelwirenews.com.

A kétoldalú kapcsolatok az után bővültek, hogy VI. Mohammed marokkói király Kínába látogatott 2016-ban. Az észak-afrikai ország ugyanis eltörölte a vízumkényszert a kínai turisták számára.

Marokkó eltörölte a vízumkényszert a kínai turisták számára

Fotó: turizmus.com

A kínai miniszterhelyettes négynapos látogatáson van Marokkóban, ahol bejelentette, hogy hamarosan kínai kulturális központ nyílik Rabatban. Szeptemberben Sajid a Kínai Polgári Repülési Hatóságnál tárgyalt, hogy megnyissák a légteret a két ország között, és eltöröljék a légi korlátozásokat.