Utazások, ahol gondot okoz az amerikai vízumszigorítás a magyaroknak

Szerző: Szakonyi Péter

Forrás: turizmus.com

 2023. augusztus 03. 11:39

Hidegzuhanyként érte a turisztikai szakmát, hogy a magyarok számára előnytelenül változik az amerikai elektronikus beutazási engedély (ESTA) megadása. Az augusztus elsején életbe lépett korlátozás a részletek ismerete nélkül nehezen értelmezhető – mondta a Discover America magyarországi vezetője.

Farkas Miklós hozzátette: mindeddig semmi jel nem utalt arra, hogy az amerikai kormány szigorítaná a beutazási szabályokat a magyar útlevéllel rendelkezők számára, a bejelentés ezért is okozott jókora megdöbbenést és tanácstalanságot a hazai kiutaztatási szektorban. Az USA-ba készülő magyar turisták utazásának szervezése kapcsán ugyanis rengeteg fontos információ hiányzik még a módosított ESTA-szabályozásból.

Mint megírtuk, augusztus 1-je után az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül igényelt amerikai beutazási engedélyek minden magyar útlevéllel rendelkező személy számára az eddig két év helyett csak egy évig, és ez idő alatt csupán egyszeri használatra lesznek érvényesek, ami jó néhány esetben okozhat gondot. Íme három konkrét példa, amelyek kapcsán információhiányban van a magyar utazási szakma, vajon ezeket hogyan értelmezi az illetékes amerikai hatóság.

 

Kirándulás a Niagarához a kanadai oldalon

Ha valaki megkapja az ESTA-engedélyt, és útja során a kanadai oldalról is meg szeretné tekinteni a Niagara vízesést – általános vélemény, hogy onnan sokkal szebb – és átmegy a kanadai oldalra, akkor vajon visszaengedik-e az Egyesült Államok területére, vagy sem? Ilyen esetben új ESTA-kérvényt kell beadni a helyszínen mobiltelefonról, vagy egyszerűbb, logikusabb – és egyben szomorúbb – lemondani a fantasztikus látványról?

A Niagara a kanadai oldalról

Fotó: backyardproduction/123RF.COM

Hajós körutazások

Évente sok száz magyar tesz körutazást óceánjáró hajókkal, amelyek kiindulópontja Miami és Fort Lauderdale. A magyar utas megérkezik valamelyik reptérre, majd hajóra száll, amely nem biztos, hogy amerikai területnek minősül, netán kiszáll Mexikóban vagy a karibi térség egyik szigetén. Kérdés, hogy visszaszállhat a hajóra és visszatérhet-e kiinduló állomásra, a floridai városba?

 

Tengerentúli járatok

Hasonló probléma léphet fel bizonyos repülőjáratok esetében is. Ha az utas Európából érkezve egy amerikai reptéren vált gépet, akkor szükségszerűen és egyértelműen át kell lépnie az USA határát. Tranzitutasnak minősül és így az átszállás nem számít bele az ESTA-engedélyhez kötött belépésbe, vagy sem? Ha netán mégsem számít tranzitutasnak, akkor vajon a visszaúton majd felengedik a gépre, vagy sem?

Megannyi kérdés, amelyre a szigorított – és csak a magyarokra érvényes – ESTA-szabályozás egyelőre nem ad választ.

 

A hagyományos vízum a megoldás?

Nagyon valószínű, hogy a fent részletezett utazásokra készülőknek hagyományos vízumot kell majd kiváltaniuk. Ez ugyanis többszöri beutazásra/határátlépésre jogosít, és nem csak egy évre érvényes. Ilyen vízumot viszont csak személyes meghallgatás után állít ki az USA budapesti nagykövetsége, de az már kiszámíthatatlan, hogy arra meddig kell várnia a kérelmezőnek. Egy utazási iroda vezetőjétől tegnap azt hallottuk, hogy egy ukrán–magyar kettős állampolgárnak július elején – tehát még jóval a szigorítás bejelentése előtt – decemberi időpontot adtak meg a nagykövetségen. Mi lesz, ha a magyar utasok egy része is kénytelen lesz az ESTA-lehetőséget mellőzve hagyományos vízumért folyamodni a követséghez?

Rossz példák, sajnos, vannak. Az idei amerikai turisztikai vásáron, májusban (IPW) a Visit USA sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy számos, jelentős turistaküldő országban áldatlan állapotok uralkodnak az amerikai követségeken. Indiában, Brazíliában, Kínában – ezen országok egyike sem esik az ESTA hatálya alá – hosszú hónapokat kell várni egy hagyományos vízum kiadására. Akkor nagy „fegyvertényként" említették, hogy Indiában csaknem a felére, 700-ról 400 napra csökkent a várakozási idő, amíg az utazni vágyó megkapja a beutazásra jogosító engedélyt. Csak reménykedni lehet benne, hogy ez nálunk a mostani szigorítás nyomán nem nő a duplájára...