Isztambuli járattal debütált az Air Albania
Forrás: balkanmozaik.blog.hu
2018. szeptember 19. 15:47
Korábban történt
Szeptember 17-én Tirana nemzetközi repülőterén leszállt az Air Albania nemzeti légitársaság első járata Isztambulból. A helyi sajtó történelmi pillanatnak nevezi és kiemeli, hogy a repülőgépet az albán zászló színeire festették - számol be az eseményről a balkanmozaik.blog.
A kormány ez év júniusában kezdte a légitársaság alakításának adminisztratív procedúráját. Az Air Albania tulajdonosa 49%-ban a Turkish Airlines, a többségi tulajdon, 51% albán kézben van. 41%-ban az MDN Investment társaság és 10%-ban az Albcontrol, az albán légiforgalmi irányító szervezet osztozik rajta.
A társaságnak jelenleg egyetlen repülőgépe van, egy Airbus A319-es, amivel Tirana-Isztambul járatokat teljesítenek. Rövidesen munkába áll két Airbus A320-as repülőgép is, és Isztambul mellett további európai célállomások is bekapcsolódnak, a tervek szerint Róma, London és Milánó.
Edi Rama miniszterelnök a megnyitó ünnepségen azt is bejelentette, hogy lesz légi összeköttetés a régióbeli fővárosokkal, Szkopjéval, Pristinával, Szarajevóval és Zágrábbal.
![]() |
A flotta első gépe |
Fotó: Facebook |
A tulajdonosok összetétele vegyes, egyrészről a Turkish Airlines, aminek részvényei 49.12%-át a török kormány tulajdonolja, másrészről egy albán magántulajdonban lévő befektetési társaság és az állami kézben lévő légiforgalmi irányító szervezet.
A megnyitó ünnepségen jelenlévő albán gazdasági miniszter még bejelentette, hogy a tengerparti Vlora városában létesítendő repülőtér négy éven belül elkészül ugyancsak török részvétellel. Emellett szezonális repülőterek megnyitásán is dolgoznak, az egyik a tervek szerint Saranda lesz.