Duplájára nőhet a kínai turisták száma idén, de még nem éri el Covid előtti szintet

Forrás: turizmus.com

 2024. február 14. 09:58

A koronavírus-járványt megelőzően Kína adta a legtöbb turistát a világnak, érthető, hogy az utazási piac árgus szemekkel figyeli, mikor indulnak útnak újra tömegesen a kínaiak. Egy friss piaci elemzés szerint a 2019-es forgalom elérésére 2025-ig kell várni.

A koronavírus-járványt megelőzően a nemzetközi turizmus teljes költéseinek 20 százaléka származott kínaiaktól. A 200 millió útlevéllel rendelkező kínai állampolgár száma a középosztályosodás miatt évről évre növekszik. A járvány éveiben ez a forgalom azonban teljesen megszűnt, ami finoman szólva is gazdasági katasztrófát okozott néhány kedvelt, távol-keleti turistaparadicsomban, de a hiányukat az egész világ megérezte – írja a Rate Republic piaci elemzésében. Ugyanakkor szemben a világ legtöbb országával, a kínai turisták nem indultak meg külföldre a lezárások feloldása után.

2023 még nem Ázsiáról szólt, idén azonban duplázódás jöhet

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) decemberi riportjából származó ábra azt mutatja, 2019-hez viszonyítva hogyan tért vissza egyes nagy földrajzi régiók egymás közötti légiforgalma.

2019-hez viszonyítva így tért vissza egyes nagy földrajzi régiók egymás közötti légiforgalma

Fotó: IATA Sustainability and Economics, IATA Monthly Statistics

Mint látható, a világ legtöbb régiójában 2023 végére sikerült beérni, akár meg is haladni a 2019-es csúcsokat, Ázsia viszont minden régió irányába jelentős elmaradásban van. Igaz, hogy 2022 óta folyamatos a javulás, de Európa irányába például még 2023 végén is 20 százalékos volt a csökkenés a járvány előtti szinthez képest – emelik ki.

Idén azonban közel duplázódás jöhet. Ha csak a kínai nemzetközi turizmust nézzük, 2023-ban indult meg a forgalom, de – ahogy az a Tourism Economics ábráján látható – a teljes évet tekintve még a felét sem érte el a 2019-ben tett utazások számának.

2023-ban indult újra a kínai nemzetközi turizmus

Fotó: Tourism Economics

Az elemzőcég szerint idén közel a duplájára nőhet a Kínából külföldre utazók száma, de csak 2025-ben éri majd el a járvány előtti szintet. Ennek főbb okai között vannak a még mindig kevés és drágán elérhető transzatlanti járatok, illetve a vízumszerzés nehézségei – fogalmaznak.

Pedig az utazás Kínában is egyre fontosabbá válik, és főleg a fiatal utazók hajtják az – egyelőre még csak – belföldi keresletet. A kínai életszínvonal évtizedes növekedése és az ország társadalmi átalakulása létrehozott egy olyan fiatal réteget, akik az olyan aktuális gazdasági nehézségekre, mint a strukturális munkanélküliség azzal válaszolnak, hogy szabadidejükben egyedülálló élményeket keresnek, megfizethető célpontokon. Sokan várják, hogy ez a réteg idén elindul külföldre is.

 

Kína Magyarországon is egyre fontosabb küldőpiac

A járvány előtt a kínai beutazó turizmus elsősorban Budapestre koncentrálódott, Kína a főváros kilencedik legnagyobb küldő országa volt a statisztikai adatok alapján. Ahogyan azt a KSH ábrája mutatja, itthon 2023 tavaszától indult intenzív növekedésnek a kínai turisták száma, amiben nagy szerepet játszik, hogy Budapestről négy kínai városba is elérhető közvetlen repülőjárat – emelik ki az elemzésben.

2023 tavaszától indult intenzív növekedésnek a kínai turisták száma

Fotó: KSH

A kínai vendégéjszakák 75 százaléka egyelőre Budapestre irányul, de újabb trend, hogy a kínai csoportok hosszabb időre érkeznek az országba, és ezalatt vidéki célpontokat is meglátogatnak. Ez alapján elég biztosra vehető az is, hogy az idei évben stabil alapját adják a kínaiak a külföldi keresletnek, és ez Budapesten kívül is egyre több helyen lesz érzékelhető.

Mint arról lapunk is beszámolt, három év kihagyás után, 2023. április 5-én érkezett meg az első hivatalos kínai turistacsoport Budapestre az Air China fedélzetén.

(Nyitókép: 123rf.com)