Világelitbe tartozó csapat nevezett a jövő évi Tour de Hongrie-ra

Forrás: turizmus.com

 2021. november 09. 19:03

A spanyol Movistar is nevezett a jövő évi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre.

"A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség csak néhány hete jelentette meg a jövő évi versenynaptárat, de máris óriási az érdeklődés a versenyünk iránt" – írja közleményében a magyar körverseny szervezőbizottsága.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője kiemelte: a szabályok szerint a viadal kategóriájában legfeljebb a résztvevő csapatok fele lehet WorldTeam, márpedig ők szeretnék maximálisan kihasználni ezt a lehetőséget.

"Éppen ezért fontolóra vettük, hogy az idei huszonkét csapat helyett huszonnégyre emeljük az együttesek számát, így tizenkét WorldTeam állhat majd rajthoz. Az eddigi érdeklődések alapján nyugodtan mondhatom, jövőre még az ideinél is erősebb mezőnyt láthatnak majd a magyar szurkolók a körversenyünkön" – fogalmazott. Az idei kiírásban a világelitből nyolc, a másodvonalbeli prokontinentális sorokból kilenc istálló volt ott a mezőnyben.

Alejandro Valverde az élen

Fotó: Bettoni Photo / Movistar Team

A hivatalos nevezők közül elsőként a világelitbe tartozó Movistar indulását jelentették be. A spanyol csapat versenyzője a többi között a 41 éves Alejandro Valverde, aki 2009-ben megnyerte a Vuelta a Espanát, 2018-ban pedig világbajnok lett, és a tervek szerint a következő lesz pályafutása utolsó szezonja.

A Movistar már 2020 elején is nevezett a Tour de Hongrie-ra, de akkor a koronavírus-járvány kitörése miatt meghiúsult a magyarországi bemutatkozása. A spanyol együttes lehet a magyar körverseny történetében a tizedik WorldTeam, amely részt vesz a viadalon.

A 43. Tour de Hongrie-ra május 11. és 15. között kerül sor, a jövő évi megméretés útvonalának bemutatójára várhatóan januárban kerül majd sor.