Belgiumban nyithatnak az állatkertek, vidámparkok és kempingek
Korábban történt
A rendelkezések értelmében a fodrászatok akár több vendéget is fogadhatnak egyszerre a higiéniai szabályok betartása mellett, azonban más kozmetikai szolgáltatások vagy fizikai kontaktussal járó szolgáltatások újranyitását – amennyiben tovább enyhül a járványhelyzet – csak március elejétől fogja engedélyezni a kormány.
Alexander de Croo belga kormányfő a sajtótájékoztatóján elmondta, hogy azért döntöttek fodrászszalonok újranyitása mellett, mert "a test ápolása fontos szerepet játszik a jó közérzet fenntartásában, és átsegíthet a mindennapi nehézségeken". Hozzátette azonban, hogy ez egy nagyon óvatos elhatározás volt, mert a járványhelyzet még mindig körültekintésre késztet.
A táborhelyek, víkendfalvak már február 8-ától kinyithatnak, azonban vendéglátó egységeiket továbbra sem üzemeltethetik.
![]() |
A Covid-válság az antwerpeni kikötő forgalmát is visszavetette |
Fotó: 123rf.com |
A 11,5 milliós lélekszámú Belgiumban az elmúlt héten enyhén – 5 százalékkal – növekedett az új fertőzéses esetek száma, amihez a kiterjedtebb tesztelés is hozzájárult. A kórházi felvételek és elhalálozások aránya azonban 12, illetve 20 százalékkal csökkent. Az elmúlt 7 nap alatt napi átlagban 2349 embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje és 40-en haltak bele a járvány okozta betegségbe. Ez idáig a lakosság 3,1 százalékát oltották be a koronavírus elleni első adag vakcinával.