Jó évet zár a Fővárosi Állat- és Növénykert

Forrás: MTI

 2018. december 28. 11:36

Kimagasló látogatottsággal, új attrakciókkal és az európai állatkertek összesítésében is előkelő helyen zárta az évet a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Idén mintegy egymillió látogatóval újra a Fővárosi Állat- és Növénykert lett az ország leglátogatottabb közgyűjteménye, közművelődési intézménye. Becslések szerint a végső szám nagyjából 50 ezer fővel haladja majd meg az előző évit. Az egy napra eső legmagasabb látogatószám több mint 12 ezer fő volt. Az év során a kert több nagy sikerű rendezvényt is tartott, köztük a háromnapos Állatok Farsangját, áprilisban a négy napon át tartó Föld Fesztivált, júliusban és augusztusban minden szerda estén egy-egy teltházas koncertre került sor a Zenés Állatkerti Estéken, a nyár utolsó péntekén pedig az Állatkertek Éjszakája programjaival várták a közönséget. Ősszel megszervezték a hagyományos Állatszeretet Fesztivált és a Holnemvolt Gyermekkönyv-fesztivált, de volt halloweeni program és Márton-napi Liba Buli is, december elején pedig a helyszínre látogatott Joulupukki, a finn Mikulás is.

Az Elefántház a fővárosi állatkertben

Fotó: Wikimédia Commons

Az állatkert idén több látnivalóval, új attrakcióval bővült, májusban megnyílt például a Holnemvolt Vár, az állatkert új játszóparkja, amely kifejezetten a kisgyermekkel érkezőket várja állatos programokkal, interaktív játszóházzal, kézműves udvarral és egy vurstli zónával is. A Holnemvolt Várban az év során megnyitott az állatkertbe bekerülő beteg állatok gyógyításának bemutatóhelye, a Sünispotály is, decemberben pedig a Cápasuli, ahol a fiatal cápák más halakkal és egymással való összeszoktatását, továbbá felnövésük folyamatát kísérheti figyelemmel a közönség.

Több fajnál is születtek új egyedek, közülük többnek természetvédelmi jelentősége van.

Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy az úgynevezett Sheridan-lista szerint a városligeti intézmény idén a legjobb lett a magyarországi állatkertek között, európai összehasonlításban pedig a 17. helyen végzett a listán szereplő 110 állatkert közül, holtversenyben a koppenhágaival és a dublinival. A Sheridan-listát a brit Anthony Sheridan, eredetileg az elektronikai iparban sikeres üzletember állítja össze, aki saját maga által kidolgozott szempontrendszer szerint értékeli időről időre Európa legjelentősebb állatkertjeit. Listája a módszertan részletes leírásával és egyéb állatkerti tapasztalatainak összegzésével először 2011-ben látott napvilágot What Zoos Can Do című könyvében, majd egy-egy frissített listát tett közzé 2013-ban, 2015-ben, és 2018-ban is.


Kapcsolódó cikkek

Újra Állatkertek Éjszakája

2018. augusztus 30.