Ki kapja a Tiszator Böllére címet?

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. március 07. 16:01

Mintegy hatezer vendégre számítanak Abádszalókon március 9-én, szombaton, a 13. Tiszator Böllérfesztiválon.

A Tisza-tavi város önkormányzata és a Tisza-tó Strand Nonprofit Kft. közös rendezvénye fontos esemény a térségben, hiszen egy hagyományőrző gasztronómiai és kulturális fesztiválról van szó. A Füzes kempingben tartandó találkozó jó lehetőséget nyújt ahhoz, hogy felidézzék a régi disznótorok hangulatát, szokásait és ízeit, ezért versenyt is szerveztek, amelyre 23 csapat nevezett be. Munkájukat húsipari szakemberekből és mester szakácsokból álló zsűri bírálja el. Kupai Kinga, a fesztivál egyik szervezője elmondta, hogy nemcsak hazai, hanem erdélyi és lengyel vendégek is érkeznek. Kísérő rendezvényként a pálinkások és pogácsasütők is megméretik magukat. A fesztivált népművészeti- és kézműves kirakodóvásárral is színesítik.

Abádszalók központja

Fotó: Mentusz Károly

Az idei rendezvény egyik látványossága a hungarikumok kiállítása és vására lesz. A fesztivál házigazdája egyébként Fekete László, a világ legerősebb embere lesz. Akik pedig nem versenyeznek, azok egész nap kóstolgathatják a finom ételeket. Lesz például bábszinházi előadás, emellett népi játékokat mutatnak be, valamint hagyományőrző néptánc együttesek is fellépnek. A versenyben résztvevő 23 csapat elismerésben részesül. A legeredményesebb munkát végző első három együttes díjat kap, illetve azt is kihirdetik, hogy ki nyeri el a Tiszator Böllére címet az idén. A közönségdíjat az a csapat kapja, amelyik a legtöbb kóstolójegyet gyűjti össze.


Kapcsolódó cikkek

Az újraéledő Tisza-tó

2019. január 29.