A tavalyinál is nagyobb magyar stand Berlinben
Forrás: turizmus.com
2019. március 06. 19:42
Korábban történt
A 199 négyzetméteres stand harmadával nőtt a tavalyihoz képest, és már akkor magára vonja a figyelmet, amikor a látogató belép az 1.1. terembe, hiszen betölti a stand fölötti légteret is. A magyar standon kiállítók száma ötödével nőtt a tavalyihoz képest. A kiírások két nyelven (német és angol) olvashatók, és jól áttekinthető standtér segíti az érdeklődők tájékozódását.
Magyarország ezúttal is azzal az új arculattal jelent meg, amely 2018 őszén, a Turizmus Summit rendezvényen debütált, vagyis a WOW (Wellspring of Wonders) szlogennel. Az ország idén 8 nemzetközi kiállításon vesz részt épített standdal, amelyeken ugyancsak ez az arculat jelenik meg.
![]() |
Magyarország idén 8 nemzetközi kiállításon vesz részt épített standdal |
Fotó: turizmus.com |
A nyolc kiállításból 5 nemzetközi turisztikai vásár, 3 pedig ProWine kiállítás lesz, tudtuk meg Büki Boglárkától, az MTÜ alá tagozódó Turisztikai Marketing Ügynökség kiállítás és rendezvény terület felelősétől és Vaju Krisztina stand felelőstől. A legközelebbi megjelenés 2 hét múlva esedékes a düsseldorfi ProWine nemzetközi borászati szakkiállításon, ahol a március 1-jével bemutatott bormárka új arculatát mutatják be. Az idén az említett 8 vásár közül a ProWine Asián először vesz részt Magyarország.
![]() |
Jól áttekinthető standtér segíti az érdeklődők tájékozódását |
Fotó: turizmus.com |
Az ITB Berlin magyar standján ezúttal is a kürtőskalács készítés az attrakció, valamint a Budapest Transitions interaktív honlapja. Ez utóbbi felületen kortárs magyar művészek olyan műveit jelenítik meg, amelyek Budapest emblematikus helyeit alternatív vizuális módon mutatják be.
Az ITB Berlin azon napjaira, amelyeket a nagyközönség számára tartanak, egyéb ételekkel is készülnek a szervezők, hétvégére például b2c látogatói ételkóstoltatásokkal készülnek.
A kiállítók egyébként elismerően nyilatkoztak a standok idei gasztro- szolgáltatásáról, mint elmondták, a felszolgált ételek minősége és ízvilága is kiemelkedő.