Mi legyen a lakóparkok, társasházak uszodáival?
![]() |
Balogh Zoltán főtitkár volt a közgyűlés levezető elnöke |
Fotó: Hunka Erika - Magyar Fürdőszövetség |
Az elnök beszámolt arról is, hogy a hosszú, moratóriumi időszak lejártával a fürdők többsége árat emelt, s ezzel a korábbi évekhez képest jelentős bevételnövekményt ért el, azonban a költségek drasztikus emelkedése miatt a fürdők jövedelmezősége nem emelkedett, sőt. Az elnök információi szerint jó néhány fürdő további áremelést tervez a szezonra.
Az elnök beszámolt arról is, hogy a fürdők üzemeltetésével kapcsolatos sarkalatos kérdésekről tárgyalásokat folytattak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának elnökével, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárával, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőivel. Az MTÜ vezetőinek át is adták a magyarországi fürdők fenntartható működésének támogatására összeállított javaslatcsomagot tartalmazó tanulmányt.
![]() |
Kántás Zoltán elnöki beszámolóját tartja |
Fotó: turizmus.com |
Jogalkotói segítséget kérnek majd annak a problémának a megoldására, hogy a komplex gyógyászati szolgáltatást nyújtó fürdőknek kötelező szakorvost alkalmazniuk, azonban ennek finanszírozása jelenleg nincs szabályozva, ennek a nem csekély költségét pillanatnyilag a fürdők egyéb tevékenységeinek bevételéből tudják csak finanszírozni.
A szövetség nemzetközi kapcsolatait erősítette, amikor küldöttségük részt vett a Szlovák Fürdőszövetség márciusi közgyűlésén, valamint amikor áprilisban találkozót tartottak az osztrák szövetség delegációjával.
Kántás Zoltán kiemelte, hogy a magyarországi fürdőknek készülniük kell a július elsejei dátumra, amikortól meg kell kezdeniük a kötelező NTAK adatszolgáltatást.
A közgyűlés további részében bemutatkoztak az új szekciók – marketing, műszaki, szolgáltatásfejlesztési, hr, fürdőgyógyászati és minősítő – új, vagy régi-új vezetői. Balogh Zoltán kiemelte, hogy minden szekcióülés nyilvános a szövetség tagjai számára, akár személyesen, akár online csatlakozva az eseményhez.
A közgyűlés elfogadta az elnökség beszámolóját a 2022. évi gazdálkodásról, majd új tagok felvételéről döntött.
Rendes tagként felvételt nyert Borgáta fürdője, a soproni Lőver Uszoda, Nádudvar gyógyfürdője, valamint a Debrecen-Kerekestelepi fürdő.
Sor került tiszteletbeli- és egyéni pártoló tagok felvételére is. Utóbbi hozta talán a legérdekesebb fejleményt: a társasházak, lakóparkok uszodái, medencéi jelenleg tisztázatlan jogi helyzetben működnek, ugyanis nem minősülnek sem közfürdőnek, sem családi fürdőnek, viszont, ma már sok tízezer, ha nem százezer embert fogadnak. Ezek az uszodák akár egy új, komoly létszámú tagsági kört jelenthetnek a Magyar Fürdőszövetségnek.
![]() |
Szűts Ildikó meghívta a tagokat az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetsége őszi, budapesti közgyűlésére |
Fotó: Hunka Rrika - Magyar Fürdőszövetség |
Végezetül, napirenden kívül, Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetsége Budapesten tartja közgyűlését, november 30-án és december 1-jén, a magyar főváros egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. Egyúttal meghívta a Magyar Fürdőszövetség tagjait, vegyenek részt a 2023. november 30-án esedékes nemzetközi konferencián.