Pro Turismo-díjátadás: ezentúl mindig a Turizmus Világnapján

Forrás: turizmus.com

 2018. október 12. 09:34

Egy friss rendelet értelmében a jövő évtől kezdve mindig a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én adják át a Pro Turismo-díjakat.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg a miniszterelnök kabinetfőnökének 1/2018. (X. 11.) MK rendelete a Pro Turismo-díj adományozásának rendjéről.

Ebből egyebek mellett az derül ki, hogy évente legfeljebb 6 Pro Turismo-díj adományozható. A Pro Turismo-díj adományozását a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztos, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. vezérigazgatója, valamint a turisztikai és vendéglátóipari szakmai szervezetek kezdeményezhetik.

A 2015-ös díjátadóra decemberben került sor, akkor 12-en részesültek az elismerésben

Fotó: [forrás]

A Pro Turismo-díj adományozására vonatkozó javaslatot a miniszternek címezve kell benyújtani a miniszterelnök kabinetfőnöke által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkárának. A beérkezett javaslatokat a Kitüntetési Bizottság rangsorolja.

A miniszter a Kitüntetési Bizottság javaslatainak figyelembevételével dönt a Pro Turismo-díj adományozásáról. A Kitüntetési Bizottság elnöke a közigazgatási államtitkár, tagjai a minisztérium jogi és gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, gazdasági vezetője, személyügyekért felelős főosztályának vezetője.

A Pro Turismo-díj adományozására a turisztikai világnap (szeptember 27.) alkalmából kerül sor.

A Pro Turismo-díjban ugyanaz a személy vagy szervezet ismételten nem részesíthető – áll a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök által jegyzett rendeletben.


Kapcsolódó cikkek

Elhunyt Harbula Gyula

2018. szeptember 10.