Veszprém és Lajoskomárom a legvirágosabb magyar települések

Forrás: turizmus.com

 2017. november 18. 12:01

Több mint 300 település közül idén Veszprém és Lajoskomárom nyerte el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját, így ők képviselik hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén, az Entente Florale Europe megmérettetésen.
A verseny szervezési és lebonyolítási feladatait ellátó Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán hangsúlyozta: „a megmérettetés kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk Magyarország iránti szeretetünket.” Valamennyi résztvevőnek köszönetet mondott, kiemelve, hogy „az idei az utóbbi évek legnagyobb érdeklődésére számot tartó versenye, hét éve nem neveztek olyan sokan, mint most. Valójában mindenki nyer, hiszen rendezett, virágos terek, parkok, épületek várják az itt élőket és az ide látogatókat.”

A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyének (Entente Florale Europe) hazai képviselője, Magyarország egyik legnagyobb tömegeket megmozgató közösségi eseménye. A versenyre mintegy 300 települési önkormányzat jelentkezik évente, közel hárommillió lakost mozgósítva.

A megmérettetés települési lélekszám szerinti kategóriákban zajlott. Júniustól augusztusig mintegy 100 területi zsűritag végezte a 312 település helyszíni bírálatát.

Guller Zoltán a díjátadón

Fotó: MTÜ

A környezeti és közösségi szempontokon túl a Virágos Magyarország versenyen való részvétel élénkíti a helyi turizmust, hiszen a megszépülő tájak és települések vonzóbbá és ismertebbé válnak a belföldi turisták számára, a külföldi turisták pedig szintén kellemesebb környezettel találkozhatnak. A helyi lakosság számára a program élhetőbb, fejlődő körülményeket, továbbá megszépült közösségi tereket biztosít. A Virágos Magyarország ezen túlmenően erősíti a helyi közösségek összefogását, ráirányítja a figyelmet közös lakóhelyünk szebbé tételének fontosságára.

A Magyar Turisztikai Ügynökség, mint projektgazda, a verseny szervezője és lebonyolítója idén megújította a közel negyedszázados megmérettetés arculatát.

A Virágos Magyarország verseny új logót, valamint saját közösségi médiaplatformot kapott a Facebookon és az Instagramon, hogy a vonzó, látványos posztokon keresztül a verseny és a pályázók híre minél több emberhez eljusson. A Facebook közösségi oldal kedvelőinek és követőinek száma április óta 16.600 főre nőtt.

 

Fődíjak

A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen összesen 108 díjat osztottak ki. Öt település kapott fődíjat: Veszprém (50.000 feletti), Balatonfüred (50.000 alatti), Lajoskomárom (2000 fölötti), Szálka (2000 alatti), Budapest XIX. kerület (Budapesti kerület) kategóriában.

 

További díjazottak

Miniszterelnöki díjban részesült Székesfehérvár és Kisbodak.

A Legvirágosabb úti cél díjakat 2017-ben ítélte oda először a Magyar Turisztikai Ügynökség: Zsebeháza, Csemő, Szolnok, Biatorbágy, Ózd és Budapest VIII. kerülete részesült az elismerésben.

A Magyar Turisztikai Ügynökség turisztikai különdíjában Herend és Paloznak település részesült.

Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke Fővédnöki díjat adott át Pálosvörösmart és Nagyrákos településeknek.

Rozmaring díjban részesült: Aranygombos Fogadó, Telkibánya; Hotel Gabriella, Tapolca; Hársfa Étterem, Mosonmagyaróvár; Czakó Kert, Budapest I. kerület; Kulacs Csárda, Eger; Géza Konyhája, Gyula; Takler Kúria Étterem, Szekszárd.

Arany Rózsa díjban Velence, Pányok, Harkány, Zalakaros, Szentes, Kisújszállás, Albertirsa település részesült.

Szervező Bizottság elnöki díjban Budaörs, Újhartyán, Ózd, Cegléd és Hajdúnánás település részesült.

A verseny valamennyi résztvevője egyéni, a helyi kimagasló értékeket méltató oklevelet kapott.

A magyar verseny szervesen kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe 9 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött. A Magyar Turisztikai Ügynökség büszke arra, hogy díjazott településeink az európai versenyen eddig 10 arany-, 26 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak.

Az Entente Florale Europe idei versenyében Tihany aranyérmet, Kaposvár ezüstérmet nyert, emellett az utóbbi elhozta „Az Európa legszebb főtere” különdíjat is a szlovéniai Podcetrteken megrendezett szeptemberi díjátadón.