Balatoni szállodanyitások a felső kategóriában: 3 hotel, 3 igazgató, 3 történet
A beszélgetés során három felsőkategóriás, ám különböző karakterű szálláshely vezetője, Csere András, a Hotel Helikon igazgatója, Bogyó István, a Hotel Vinifera Wine & Spa első embere és Blaske Gergely, a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton igazgató-helyettese osztotta meg gondolatait a hallgatósággal egységeik piaci bevezetéséről és működésük első hónapjairól.
![]() |
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Bogyó István, Forsthoffer Ágnes, Blaske Gergely, Csere András (balról jobbra) |
Fotó: turizmus.com |
A három szakember a nyitásokhoz képest különböző időpontokban vette át a szálláshelyek irányítását.
Csere András elmondta, hogy fél évvel a 2022. őszi nyitást követően érkezett és „tűzoltással" kezdte tevékenységét a Hotel Helikonban. Sokat költöttek a nyitás hírének kommunikálására, bele kellett nyúlniuk a marketing- és értékesítési stratégiába, az árazásba, de a több feladatkört ellátó kollégák tehermentesítésére, egyes feladatok kiszervezésére is szükség volt, a teniszcentrum kivitelezésének és a gyermekbarát rész kialakításának menedzselése mellett.
Blaske Gergely néhány hónappal a nyitást megelőzően csatlakozott a szántódi resort csapatához. Konferenciára, csoportok kiszolgálására a családi szállodaként megálmodott BalaLandban nincs lehetőség, célcsoportjuk kizárólag a (10 év alatti gyerekeket nevelő) családok – ez az értékesítésben extrém kihívást jelent, a Mövenpick brand szigorú szabályrendszere és sztenderdjei azonban komoly segítséget adnak a működéshez – emelt ki.
![]() |
A BalaLand célcsoportja a 10 év alatti gyerekeket nevelő családok |
Fotó: BalaLand |
Bogyó István (aki 14 éve dolgozik a Continental Group kötelékében) nyitás előtt két évvel kezdett el foglalkozni a Viniferával, a tulajdonosok támogatását végig maga mellett tudva vállalt aktív szerepet az egyediségét a gazdag borkínálatnak és az – ötcsillagos kategória és a 111 szoba ellenére is – családias légkörnek köszönhető szálláshely-fejlesztésében – többek között ez is kiderült a sodró hangulatú eszmecsere során.
Versenytársak, munkaerőhiány
A bővülő balatonfüredi kínálat ellenére a Vinifera jól meg tudja különböztetni magát a többi, magas kategóriájú szálláshelytől, hiszen, míg a legfőbb versenytársuk felnőttbarát, az ő termékük a gyermekmedencével, gyermekjátszóval és a szeptembertől elérhető gyermekbüfével a családok igényeit is kiszolgálja – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen.
Keszthelyen az elmúlt 5 évben nem volt minősített szálláshely, a Sirius Hotel megnyitásával azonban az ősszel piacra lépett Hotel Helikon is versenytársat kapott. Csere András szállodaigazgató a rivalizálás helyett az együttműködést emelte ki: nagy lehetőség, hogy az egymás szomszédságában lévő két szálloda együttesen nagy létszámú, fajsúlyos rendezvényeket is ki tud szolgálni.
![]() |
Nagyrendezvényeket is ki tud szolgálni a Hotel Helikon |
Fotó: Hotel Helikon |
Nem csak maga a termék, a munkaerővel kapcsolatos tapasztalatok és a munkaerőhiány mértéke is különböző a három szállodában. A ház múltjának és a hozzá kapcsolódó nosztalgiának is köszönhető, hogy Keszthelyen viszonylag könnyű volt feltölteni a létszámot, 122 állandó munkatárs közülük sokan komoly szaktudással rendelkeznek, folyamatosan képzik magukat.
A Mövenpick BalaLand Resortban a brand által megkövetelt magas szintű angol nyelvtudás is nehezíti a megfelelő kollégák megtalálását. Ingyenes lakhatást, vagy teljes körű munkába járási támogatást biztosítanak dolgozóiknak, ennek ellenére ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint a versenytársak. Továbbra is teljes erővel toboroznak, távol-keleti munkaerő behozatalában is gondolkodnak, az arányt a hazai munkavállalók javára megőrizve – derült ki Blaske Gergely szavaiból.
A felsővezetők egyharmada a Bogyó házaspárral együtt érkezett Balatonfüredre, a többi kollégát frissen vették fel a Hotel Vinifera Wine & Spa-ba. Napjaik nagy része vezetőként a HR körül forog, a feladat nagy része a megtartás, a motiválás, hogy a megbecsültség érzése (és ezáltal maga a csapat) megmaradjon. A dolgozók kétharmada környékbeli, a többieknek biztosítanak szállást, a house keepingen sok ukrán kolléganő dolgozik – hallottuk.
![]() |
A bor, a wellness és a családias életérzés adja a Hotel Vinifera vonzerejét |
Fotó: Hotel Vinifera Facebook-oldala |
A beszélgetés zárásaként a résztvevők sorra vették házaik erősségét, valamint a közép- és hosszú távú fejlődési lehetőségeket. Óriási előnyt jelent, hogy a Helikon a klasszikus szállodaberuházások egyike, a négy csillag superior kategória színvonalát és az egész évben kiegyensúlyozott forgalmat a szállodaigazgató szerint ennek ellenére is szerint nehéz fenntartani.
A BalaLand és a Mövenpick brand, valamint a BalaLand Familypark tízezer négyzetmétere egyedi termék, mely vonzza a családokat. Blaske Gergely szerint a vendégelégedettség javítására azonban szükség van, az egész régió és az egész éves forgalom szempontjából fontos a környező országok és a repülős desztinációk megszólítása.
A bor, a wellness és a családias életérzés a Hotel Vinifera vonzerejét hosszú távon meghatározhatja Bogyó István szerint.
Veszélyes, ha alulbiztosított egy szálloda
Szintén a régióülésen hangzott el Jebelóczki Richárd, a Hungarikum Alkusz kiemelt értékesítése tanácsadójának előadása, mely a hibás szerződéskötésekről szóló indirekt károkra fókuszált. Egy rosszul megkötött biztosítási szerződés fenntartása jelentős üzemeltetési kockázatként fogható fel véleménye szerint, mely hamis biztonságérzetet ad és a kártérítésfizetések terén alul, vagy nem teljesít. Jellemző probléma, hogy a szerződésekben a vagyoncsoportok értékét elhanyagolják, nem követik a piaci változásokat, pedig alulbiztosítottság esetén aránylagos kártérítés fordulhat elő.
„A relatív olcsó és elhanyagolt biztosítás idővel, amikor a káresemény történik, kifejezetten drága lesz" – emelte ki, hozzátéve, hogy a szerződéseket tulajdonosi szemlélettel kell megkötni, és nem érdemes abban bízni, hogy a káresemény nem fog bekövetkezni. Kiemelt fontosságú a teljeskörűség és a jól méretezett biztosítási limit.
Az előadásban a káreseménnyel kapcsolatos teendőkről, a határidőről, a szándékos károkozásról, a „no-show" események kezelésére kidolgozott biztosítási módozatról is szó esett.