Balogh Barbara: Hagytuk, hogy a Nomád megtörténjen velünk

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2023. december 21. 09:40

Mint saját nappalijukban a barátaikat, olyan odafigyeléssel és törődéssel fogadja vendégeit a Balogh család az indulása óta folyamatosan átalakuló noszvaji Nomád Hotelben. Balogh Barbarát, a szálloda vezetőjét, a háromgenerációs családi vállalkozás történetéről és működéséről is kérdeztük.

A Nomád Hotel Magyarország egyik legkülönlegesebb szálláshelye, vintage hangulatú hotelszobákkal, csillagnéző buborékokkal, panorámás lépcső-házakkal és az összes szolgáltatáson átütő, hamisítatlan Nomád-élménnyel. Hogyan kezdődött a története?

A 80-as évek elején indult el minden, amikor tíz évvel utánam megszületett az öcsénk, ahogy édesanyánk hívta, a „desszert". Az egri vár mellett laktunk egy nagy családi házban, és előttünk parkoltak le az „egzotikus Keletet" felfedezni vágyó nyugati turisták, akik gyakran anyától kértek útmutatást. Így lett először három kiadó IBUSZ-szobánk, és így csöppentünk bele a vendéglátásba.

Anya igazi vendéglátó volt, egyre több vendégünk lett, így viszonylag gyorsan kinőttük a családi házat.

Merész döntést hozva panzió építésébe kezdtünk Noszvajon, az akkori szabályozás által maximalizált tíz szobával. Nem is gondolkodtunk nagyobban, hiszen az állami beutalók korában falura menni nyaralni nem feltétlenül volt trendi! Szerencsére Noszvaj ebből a szempontból is kivétel volt, és viszonylag gyorsan beindult a vállalkozás.

Nyaranta a kertben egy pici éttermet üzemeltettünk Boszorkánykonyha néven, gyakran az utcán állt a sor, szabad asztalra várva. Anya fantasztikusan főzött, leginkább azt, amihez éppen kedve és alapanyaga volt. Manapság ez teljesen elfogadott, de akkoriban nem mindenki értette, hogy nálunk miért nem harmincoldalas az étlap...

Balogh Barbara

Fotó: Busák Attila

Egy idő után ezt a házat is kezdte kinőni a vállalkozás, amikor – már a rengeteg új lehetőséget adó rendszerváltás után – a falu másik végén, Síkfőkúton eladóvá vált egy telek, ahová a helyi rendezési terv szerint kempinget kellett kialakítani. Ugyan a családból előtte soha senki egy éjszakát nem töltött kempingben, bátrak voltunk, és megpályáztuk.

A zéró kempinges múlt kifejezetten hasznunkra vált, panziós tapasztalattal üzemeltettük, másképpen gondolkodtunk, mint a hazai egységek többsége. Ezzel, a semmi közepén megnyílt kempinggel indult a Nomád története harminc évvel ezelőtt.

Kicsit esztelenül, leginkább ösztönből – és elképesztő kamatokra felvett banki hitelekből – építkeztünk, így lett lassan központi épületünk, majd pár szoba, szálloda, étterem, konferenciaterem, később a glamping. Az első években szinte csak a banknak dolgoztunk, de láttuk benne a fantáziát, haladtunk előre

Ön és a testvérei együtt nőttek fel a szállodával. Egyértelmű volt, hogy összekötik az életüket a Nomáddal?

Amikor ajánlatot tettünk a telekre, édesapánk leültetett minket és elmondta, hogy ha belevágunk ebbe, akkor azt közösen kell csinálnunk. A bátyám ekkor kamionnal járta a világot, én pedig idegenvezetőként dolgoztam. Rábólintottunk, de nem sejtettük, hogy hova fog fejlődni a Nomád, és hogy teljes mértékben betölti majd az életünket!

Volt olyan pillanat, amikor elege lett belőle, és mást akart volna csinálni?

Korábban szinte mindennap máshol ébredtem fel, kalandoztam a világban, nehéz volt megszokni, hogy az év 365 napját a falu végén lévő völgyben töltöm. Az első időszak egyébként is nagyon kemény volt, személyzetet nem tudtunk megfizetni, minden munkát magunk végeztünk, napi 24 órát, heti 7 napot dolgoztunk. Azonban mindig volt egy pozitív visszajelzés, ami átlendített a nehézségeken.

A családtagjai a kollégái is. Hogyan képzeljük el a Balogh családon belüli munkamegosztást?

Különbözőek vagyunk, teljesen mások a kvalitásaink, de nagyon jó az energetika közöttünk. A Nomád mindannyiunknak lehetőséget ad arra, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Nálunk minden évben történik valami, nehéz úgy visszatérni hozzánk, hogy ne legyen újdonság. Utazásaim során nagyon sok benyomás ér, ezek, így vagy úgy, formálják a Nomádot. Az édesapánk és a bátyánk az építész vonalon erős. Amikor én jövök egy homályos elképzeléssel, ők megtervezik, elmondják, mit lehet és mit nem, majd megvalósítják.

Édesanyánk volt az első séf. Ő már sajnos nincs velük, de mindenki anyukájaként olyan erős nyomot hagyott bennünk és a vendégekben, mintha most is itt lenne. Az öcsénk már ebbe született, fantasztikus vendéglátó, meg van fertőződve a szakmával, akárcsak az unokaöcséim. A két sógornőm saját vállalkozásain keresztül szintén sokat hozzátesz a Nomádhoz, belsőépítészeti és lakberendezés, illetve rendezvénydekoráció vonalon.

Mindig gyorsan reagálunk a változó igényekre, így sok dologban úttörők voltunk: a glamping fogalmával mi ismertettük meg a magyar utazókat. Safari stílusú, épített sátrakkal és egy jurtával indultunk, ebből fejlődtek ki az azóta is egyedülálló buboréksátraink.

Szerencsés együttállás, hogy nemcsak mi, hanem a környezetünk is hasonló módon gondolkozik a turizmusról. Büszkék vagyunk arra, hogy Noszvaj önálló branddé nőtte ki magát.

Évtizedek óta működik a faluban az Idegenforgalmi Egyesület, amelynek az elnöke vagyok. Fantasztikus érzés, hogy látom beérni a gyümölcsét a sok közös gondolkozásnak, ötletelésnek.

Mi a helyzet a magánélettel?

Nekem nem sikerült megtalálnom az egyensúlyt a saját életem és a Nomád között, a bátyámnak se, de törekszünk rá, hogy az öcsénknek sikerüljön. Annak idején minden erőt és tudást bele kellett tennünk a vállalkozásba, most tanulom, hogy kell ezt úgy csinálni, hogy ne őrlődjek fel benne teljesen. Ugyanakkor ez a 22-es csapdája is, mert sok vendégnek hiányzik a személyes jelenlétünk, én pedig hajlamos vagyok rá, hogy ez legyen a prioritás. Nőként vezető pozícióban lenni egyébként is nehezített pálya, ha te vagy a tulajdonos, az még többet bonyolít a helyzeten!

A Nomád szolgáltatásait végignézve teljesnek tűnik a kép. Szálláshelyek, konyha, rendezvénykínálat. Hova lehet még fejlődni?

Mindig van előre, mindig lehet fejleszteni. A covid alatt sem húztuk be a kéziféket, hanem szintet léptünk.

Figyelem a nemzetközi trendeket, érdekel, mi történik a világban. Bensőséges a kapcsolatunk a vendégekkel, sokat beszélgetünk, látjuk, hogyan változnak az igényeik. Az ilyen vendégközpontú vendéglátásra szerintünk óriási igény van, és reméljük, hogy mindig lesz is! A kollégáink, akik a Nomádban dolgoznak, egy válogatott csapatot alkotnak. Ez önmagában lehet vonzerő, ám csak akkor működik jól, ha nem nőjük túl magukat! Nem szeretnénk tucatszálloda lenni.

A szállodarészen folyamatosan csökkentjük az ágyszámokat, hogy nagyobb térérzetet, több személyes jelenlétet és kapcsolódási lehetőséget tudjunk nyújtani jó ételekkel, italokkal, olyan természeti környezetben, ami önmagában luxus.

A vendégeink jelentős része igazi törzsvendég, akik a kezdetektől itt vannak velünk. Nekik a Nomád tényleg olyan, mintha a vidéki rokonokhoz érkeznének meg. Ilyenkor úgy gondolom, elértem a pályafutásom csúcsát!

Ugyanakkor a ház harmincéves, sok épületrész felújításra, átalakításra szorul. Ezekre koncentrálunk a közeljövőben, hogy a Nomád pár éven belül egy tündéri, kifinomult hely legyen, picit luxussugárzással, megtartva az erős családi vonalat.

Mit jelent a honlapon is hirdetett soul spa, vagyis a mentális wellness?

Nekünk is van hagyományos, miniwellnessünk, de úgy látjuk, a szaunázásnál vagy a pezsgőfürdőzésnél nagyobb szükség van a természethez való visszakapcsolódásra.

A völgy olyan, mint az anyaméh, vagy mint egy általunk teremtett buborék, ahol teljesen kizárhatjuk a külvilágot. Itt mindenki kiengedheti a gőzt, lelassulhat és boldog lehet. Ezt hívjuk mi lélekfürdőnek.

Aktív tagja a Stílusos Vidéki Szállodák Turisztikai Egyesületnek (SVSZ) és a Stílusos Vidéki Éttermiségnek (SVÉT). Miért fontosak ezek a szerepvállalások?

Az SVSZ gondolata tőlem származik. Amikor alapítottuk, a vidéki vendéglátás, és azon belül a családi tulajdonú, vendégorientált, egyedi stílusú szállások nem voltak hangsúlyosak, és semmilyen érdekképviselettel nem rendelkeztek. Óriási sikerélmény olyan emberekkel együtt dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak. Erős szakmai és baráti kötődés alakult ki köztünk, megosztjuk egymással a tudásunkat, és segítjük a másik életét. Ugyanebben a szellemiségben, csak a gasztronómiában tevékenykedik, és komoly tényezővé vált időközben a SVÉT. Büszke alapító tagjai vagyunk a csapatnak!

Az utazás egykor nagy szerepet töltött be az életében. Maradt ebből valami?

Minden januárban bezárunk egy hónapra felújítás miatt. Én ilyenkor fogom a hátizsákom, és elutazom nagyon messzire. Beírom, hogy Budapestről bárhova..., és – dátum, hőmérséklet, búvárkodási lehetőség alapján – veszek egy repülőjegyet. Mindig olyan helyen kötök ki, ahol aktuálisan lennem kell. Nem tervezem túl a dolgokat, történjen, aminek történnie kell! Idén januárban Indiában elképesztő helyeken jártam, különös emberekkel találkoztam, és különleges beszélgetéseim voltak. Ezek a saját üzletemről való gondolkodást is befolyásolják...

Az egész életem így zajlott: rá lehet fogni, hogy véletlenek sorozata, de valójában csak nem mentem szembe az életemmel: hagytam, hogy a Nomád is megtörténjen velem.

Írásunk eredetileg a Turizmus.com Magazin 2023. decemberi számában jelent meg. Ha szeretne előfizetni a lapra, ezen a linken megteheti.