Turisztikai fejlesztések Békésben és Biharban

Forrás: MTI

 2018. február 12. 13:58

A program keretében élővíz-túrautat alakítanak ki a Sebes-Körös hazai szakaszán, a román oldalon Vársonkolyoson épül erdei iskola.

Több mint egymillió eurós fejlesztés kezdődik márciusban Békés és a romániai Bihar megyében, amelyet az Interreg V-A Románia-Magyarország programban valósítanak meg - jelentették be hétfőn Békéscsabán.

Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) elnöke elmondta, a projekt összköltsége 1,1 millió euró, amelynek a legnagyobb részét, 630 ezer eurót a Körös-Maros Nemzeti Park (KMNP) használhatja fel. A KMNP egyebek mellett a szarvasi látogatóközpontban egy új, 240 négyzetméteres oktatási létesítményt épít, fejleszti a meglévő túraútvonalakat, és a Sebes-Körösön egy tízállomásos élővíz-túrautat alakít ki - tette hozzá.

A projekt két év alatt valósul meg, és a BMKIK - amely öt százalék önerővel járul hozzá a programhoz - turisztikai infopontot működtet Békéscsabán, ahol népszerűsíti a fejlesztést, illetve konferenciákat és workshopokat rendez a békési megyeszékhelyen, valamint Aradon és Nagyváradon.

A Bihar-hegység egyik legszebb tája, a Pádis-fennsík

Fotó: Szántó Zoltán

Román oldalon Vársonkolyos környékén hoznak létre egy erdei iskolaként és információs központként működő létesítményt, valamint az ott lévő barlangok népszerűsítésére alakítanak ki túraútvonalat - mondta el a romániai pályázó, a Don Orione Alapítvány elnöke, Mihai Fecheta.

Kifejtette, főként a fiatalokat szeretnék környezettudatosságra és a természet szeretetére nevelni, illetve növelni a vendégéjszakák számát. A nagyváradi Don Orione Alapítványt 1991-ben, egy több mint harminc országban működő katolikus szerzetesrend alapította.

Az alapítvány óvodát, általános és középiskolát tart fenn, amelyekben 630-nál több diák tanul. Emellett a fiatalok számára hétvégi programokat szerveznek és karitatív tevékenységet látnak el - közölte Mihai Fecheta.

Orosz Tivadar elmondta, 2014 és 2020 között a román-magyar határ menti együttműködésre 231 millió euró áll rendelkezésre, a pályázatok többségét a közeljövőben írják ki vagy bírálják el. Az irányító hatóság a jelenlegi pénzügyi ciklusban Romániában van.

Hozzátette, a kamara, a Bihar megyei munkaügyi központ, a Békés Megyei Kormányhivatal, valamint a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a napokban adott be egy újabb, 2,5 millió eurós pályázatot, amely foglalkoztatási együttműködést, a jövő nemzedék pályaorientációs tanácsadását támogatná.

A magyar-román együttműködés évek óta zajlik, 2011-ben a két fél közösen hozott létre és működtet egy üzleti központot Békéscsabán - húzta alá a kamarai elnök.