Ukrajnában csak oltási igazolással vagy negatív PCR-teszttel lehet a megyék között utazni
Korábban történt
Az új szabályozás kiterjed a légi, vasúti és a buszközlekedésre, de csak a régiók között, azaz a megyéken és a településeken belül a közösségi közlekedési eszközökön a fenti dokumentumok nélkül is lehet utazni. Több vasútállomáson oltópontokat és gyorsteszteket használó szűrőpontokat hoztak létre.
Denisz Smihal miniszterelnök a kormány szerdai ülésén megerősítette, hogy egyelőre nem terveznek országos zárlatot bevezetni. Eközben viszont egy újabb megye, az északkeleti országrészben lévő Szumi kerül át október 23-tól a legsúlyosabb járványhelyzeti, vörös besorolásba, így már hat régió lesz ebben a kategóriában.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtökön a városi tanács ülésén közölte, hogy a főváros is napokon belül vörös besorolásba kerül. Az elmúlt napban megdöntötte az áprilisban mért csúcsot Kijevben az új fertőzöttek száma, megközelítve az 1200-at, és az elhunytak száma is 39 halálesettel nőtt. Az elmúlt napokban átlag ötszázan kerültek kórházba, többségük állapota súlyos, és a kijevi kórházak telítettsége már meghaladta a megengedett, ötvenszázalékos arányt – mutatott rá Klicsko.
![]() |
Tovább romlik a járványügyi helyzet Ukrajnában |
Fotó: 123rf.com |
Ukrajnában csütörtökre 22 415-tel 2 701 600-ra nőtt az azonosított új fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 546-tal 62 389-re. Mindkét növekmény az eddigi legmagasabb a járvány tavaly márciusi kitörése óta.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 743 615-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 629 937-en még csak az oltás első adagját vették fel.