Sípályáról a tengerpartra – Cantabria Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2018. október 26. 13:51

A magyar utazóközönség előtt még talán kevéssé ismert spanyol tartomány, Cantabria mutatkozott be a minap a budapesti spanyol nagyköveti rezidencián.

Az eseményen Spanyolország nagykövetasszonya, Anunciada Fernández de Córdova köszöntötte az utazási irodák és a sajtó képviselőit, majd felhívta a figyelmet Cantabria szépségeire. Megjegyezte, hogy családja is rendelkezik egy kis házzal a legzöldebb spanyol tartományban, ahol nyáron és télen is rendszeresen pihennek.

Azt is hozzátette, hogy a Ryanair Budapest – Santander-járatával néhány órás repüléssel elérhetik honfitársaink Cantabriát. A magas kihasználtságnak köszönhetően az eredetileg csak a nyári időszakban közlekedő járat télen is repül majd, tette hozzá.

Tereza Ortiz, Jaime Hech Lombardo (Tourespana, Bécs), Francisco Martín Gallego és Anunciada Fernández de Córdova

Fotó: turizmus.com

Tereza Ortiz, a Spanyol Turisztikai Hivatal, a Tourespana régiónkért is felelős bécsi irodájának igazgatója a spanyolországi magyar turistaforgalom örvendetes növekedéséről számolt be. Mint elmondta, tavaly 280 ezer honfitársunk kereste fel az ibériai országot, az idén augusztusig pedig 210 ezer magyar turistát regisztráltak. A magyarok nemcsak növekvő számban utaznak Spanyolországba, hanem egyre tovább maradnak, és egyre többet költenek. Az átlagos tartózkodási idő 6-ról 7,5 napra nőtt tavaly, az egy főre eső átlagos költés pedig 990 euróról 1010-re emelkedett. Hogy mi a spanyol idegenforgalom sikerének a titka? A képviselő szerint a jó ár/érték arányú szolgáltatások mellett a helyiek vendégszeretete a legfőbb tényező.

Ezek után Francisco Martín Gallego, a cantabriai regionális kormány innovációs, ipari, idegenforgalmi és kereskedelmi minisztere mutatta be a tartomány vonzerőit. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tengerpart és a napsütés mellett az érintetlen környezet, a barlangok, a kiváló golf- és sípályák, a helyi ételkülönlegességek és a csúcsgasztronómia miatt is érdemes eltölteni egy hosszú hétvégét, vagy akár egy hosszabb nyaralást a tartományban.

A vidék látnivalóiról egy korábbi tanulmányút tapasztalatai alapján ebben a cikkben számoltunk be részletesen. A kedvcsináló beszédek után levetítették a tartományt népszerűsítő, Cantabria Infinita című videoklipet, majd két szerencsés nyertes egy-egy cantabriai üdüléssel lett gazdagabb. Az est fogadással zárult.

Kapcsolódó cikkek

Cantabria Infinita

2018. június 04.