TOP 50: Boros László Attila

Szerző: Vámos Éva

Forrás: turizmus.com

 2019. szeptember 05. 12:14

A Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványának kurátora úgy véli, „a siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni”.

A lenti interjút eredetileg a magyar turizmus 50 legbefolyásosabb személyét felsorakoztató, 2019. februárban immár 6. alkalommal megjelent kiadványunkban közöltük. Az információk így a fél évvel ezelőtti állapotot tükrözik – a szerk.

 

Tavaly kezdte a második évet a Büki Gyógyfürdő élén. Megismerve a működését, mit látott követendő iránynak?

Elindult a fürdő új pályára állítása, arculatváltása, aminek legfontosabb eleme az elmozdulás a magasabb minőség felé. Ennek a szempontnak rendeltük alá fejlesztési koncepciónkat és az összes projektünket: a júniusban átadott főbejárat szép, impozáns épület.

Boros László Attila

Fotó: Dombóvári Judit

Mire ez a kiadvány megjelenik, befejeződik a Szent Kelemen-gyógymedence rekonstrukciója. Bükfürdő elsősorban gyógyfürdő, hangsúlyos üzenetünk szerint a minőségi gyógyfürdőzés helyszíne. 2019 januárjában kezdődött és a tervek szerint őszre fejeződik be a gyógyászat teljes átépítése, ekkor kezd majd működni a Bükfürdő Osteoporosis Centrum is. Célunk a fürdő külföldi piaci jelenlétének erősítése, amit a fürdő márkaüzenetében is figyelembe veszünk. A tavalyi évből szeretnék kiemelni néhány díjat, amelyet nekünk ítéltek, és amelyekre büszkék vagyunk: a legfontosabb, hogy az eredetileg tervezettnél több pontszámmal erősítettük meg a EuropeSpaMed gyógyfürdő-minősítést, elnyertük a Kiváló Munkáltatói Márka címet, a Vas Megyei Önkormányzat pedig a családbarát intézkedéseinket díjazta.

A Magyar Fürdőszövetség elnökeként is mozgalmas évet tudhat maga mögött. Hogyan jellemezné 2018-at, és mik lesznek a célok 2019-ben?

A cél az volt és ma is az, hogy élettel és tartalommal töltsük meg azt a szövetséget, amely harmadik évtizede képviseli a fürdőszakmát. Szeretnénk erősíteni a szövetség jelenlétét az országon belül, a szemléletformálásra, az eddiginél tudatosabb és erősebb kommunikációra koncentrálunk. Több fórumon is tovább akarjuk vinni az OEP-finanszírozás reformját. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével együtt harcolunk a turizmus egységes áfájáért.

Vannak olyan projektjeink, amelyekben az MTÜ a partnerünk: minél előbb el kellene érni, hogy legyenek aktuális adatok a fürdőkről. Ezek alapján kirajzolódnak a trendek, amelyekhez hozzá lehet igazítani az egyes programokat. Nagyon fontos lépés lesz a fürdők energetikai fejlesztése. A szakminisztérium jól fogadta ezt a kezdeményezésünket, reméljük, 2019-ben már elindulhat ennek önálló programja.

Ha jól tudom, 2018 a magánéletében is nagy változást hozott.

Igen, ősszel volt az esküvőnk, nagyon boldogok vagyunk. Régi tervem, hogy 16 és 13 éves lányaimmal végigjárjuk az Országos Kéktúra útvonalát. 2018-ban ez nem sikerült, idén talán összejönnek az első kilométerek.

*

Kiadványunkban az interjúalanyoknak három fix kérdésre is válaszolniuk kellett – a szerk.

A top 50 kiadvány borítója

Fotó: turizmus.com

Hogyan lehet a turizmus még zöldebb?

Hiszek abban, hogy a fenntarthatóság az egyetlen helyes út a jövőbe. Első lépésként a gondolkodást, a szemléletet kell „zöldre váltani”, ez lesz a legnehezebb. Azután pedig minden konkrét műszaki, üzemeltetési fejlesztésben meg kell jelennie a zöld gondolatnak. Ehhez a fürdők kiváló helyszínek lehetnek.

Mi a legjobb tanács, amit életében kapott?

„Semmit sem kapsz ingyen az élettől, mindenért meg kell küzdeni!”

Sportol, vagy inkább nézi?

Kézilabdáztam, amit szeretnék folytatni, valamint rendszeresen kerékpározom, futok és terepralizom.

*

A teljes anyagot és a további cikkeket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban & top 10 fiatal című kiadványban olvashatja.