Megnyílt a Vörösmarty téri adventi és karácsonyi vásár

Forrás: turizmus.com

 2018. november 09. 18:52

A Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár idén 20. alkalommal, november 9. és január 1. között várja a látogatókat.

A vásár idén is több mint 120 árus zsűrizett kézműves és iparművészeti termékeivel, gazdag gasztronómiai kínálattal és ünnepi műsorokkal várja az érdeklődőket. A Magyar Kézműves Szövetség szervezésében egy hagyományos kovácsműhelyt is telepítenek a helyszínre, a gasztronómiai kínálatot pedig a magyar régiók tradicionális ételeit-italait felvonultató tematikus gasztrohetek egészítik ki.

Idén nemcsak a karácsonyfa díszíti a teret, hanem egy három méter átmérőjű, mintegy fél méter vastag koszorú is, amelynek egy-egy gyertyáját az adventi vasárnapokon, 16 órakor gyújtják majd meg. A látogatók december 1-24. között minden nap délután 5 órától zárásig a Gerbeaud Ház falán fényekkel megfestett, ünnepi hangulatú képekben is gyönyörködhetnek.

A Hütte Bisztróban kulturális programok és gasztronómiai bemutatók váltják egymást. A színpadon közel 160 zenei és gyerekeknek szóló programot mutatnak be, és ide érkezik december 6-án 16 órakor Joulupukki, a finn Mikulás is. A gyerekeket kézműves játszóház is várja.

Újdonság a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében bemutatott „városi magasles”, amelyen pár percre kiszakadhatunk a tér forgatagából, és kívülről figyelhetjük meg a várost és az embereket.

A vásár első napján megtartott sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője átadta a 2016-ban alapított Budapest Turizmusáért Díjat, amelyet a BFTK minden évben egy olyan turisztikai szereplőnek, szolgáltatónak vagy projektnek adományoz, aki, ill. amely mind belföldi, mind külföldi viszonylatban hozzájárul a Budapest márka (Budapest Tourism Brand) építéséhez, Budapest mint turisztikai desztináció vonzóbbá tételéhez. A díjat idén a Hungaroring Sport Zrt. kapta.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója átveszi a Budapest Turizmusáért Díjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettestől és Bán Teodórától, a BFTK ügyvezetőjétől

Fotó: BFTK


Kapcsolódó cikkek

Év végi rendezvényözön

2018. november 08.