MUISZ-bejárás a Szépművészetiben
Korábban történt
A szövetség titkára, Tukacs Zsuzsa, valamint a képzés és technológiafejlesztési bizottság vezetője, Nyúl Erika közreműködésével szervezett látogatás oly nagy népszerűségnek örvendett, hogy már szervezik a következő bejárás időpontját.
A csoportokat a múzeum munkatársa, Nagy-Huszti Ildikó vezette körbe: bemutatta a Márvány-, a Reneszánsz és a Román csarnokokat, valamint a Schickedanz termet. Ezek mind bérelhetőek, kisebb és nagyobb rendezvényekre egyaránt.
![]() |
A Márványcsarnok egyik büszkesége a 15 méter hosszú LCD fal |
Fotó: turizmus.com/Vajk Brigitta |
A látogató az előcsarnokból rögtön a Márványcsarnokba érkezik, amelynek január óta egyik büszkesége az a 15 méter hosszú LCD fal, amely mintegy 300 műtárgy adatait jeleníti meg interaktív módon, kedvenc festményünket akár lájkolhatjuk is rajta. Az okos múzeumi óriásfalat egyszerre 30-40 látogató is használhatja.
A Márványteremben egyébként egyszerre 180 embert tudnak kényelmesen kiszolgálni állófogadás keretében, vagy 150 embert tudnak leültetni. A múzeum központi tere, a hatalmas Reneszánsz csarnok (ahonnan még hiányoznak a jelenleg restaurálás alatt álló freskók, valamint 8 reneszánsz kőkút is helyet kap itt várhatóan a tavasz folyamán), amelyben egyszerre akár 260 embert is asztalhoz lehet ültetni, széksorosan mintegy 450-et, állófogadáson pedig 300 embernek nyújt kényelmet.
![]() |
MUISZ-tagok a Reneszánsz csarnokban |
Fotó: turizmus.com/Vajk Brigitta |
A Reneszánsz csarnokból nyílik a Barokk csarnok, mely várhatóan ősszel tud vendégeket fogadni, átellenben viszont már teljes pompájában látható a 70 éves Csipkerózsika-álmából feltámadt Román csarnok, amelyet mindenkinek látnia kell, nem lehet sem szavakkal, sem fotókkal leírni szépségét. Természetesen ez a gyönyörű terem is bérelhető rendezvények számára, mint ahogy az első emeleti Schickedanz terem, amely kiváló helyszíne lehet kisebb konferenciáknak, sajtótájékoztatóknak.
(Érdeklődni a rendezvénylehetőségekről ezen az e-mail-címen lehet: event@szepmuveszeti.hu)
![]() |
A Román csarnok szépségét sem leírni, sem lefotózni nem lehet... látni kell! |
Fotó: turizmus.com/Vajk Brigitta |
A bejárás után a vendégek egyénileg, kötetlen formában ismerkedhettek meg a múzeum nemzetközi hírű gyűjteményével, a három szinten elhelyezkedő állandó kiállítások remekműveivel.
![]() |
A múzeum nemzetközi hírű gyűjteménye is csodásan felújított termekben pompázik |
Fotó: turizmus.com/Vajk Brigitta |
Mint ismeretes, a tavaly október 31-i újranyitás óta már több mint 100 ezren látogattak a Szépművészeti Múzeumba, mely mintegy 3 éves felújítási munkálatokat követően nyílt meg a nagyközönség előtt. A felújításnak köszönhetően a Román csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőttek a kiállítóterek, s a műtárgyraktáraknak is félezer négyzetméterrel több hely jutott.