Új légitársaság Kambodzsában

Forrás: turizmus.com

 2018. március 05. 14:30

Tavaly ősszel kezdte meg működését Kambodzsa legújabb légitársasága, a Lanmei Airlines (LQ).

A kínai tulajdonú, fapados modellben működő légitársaság nyitó járata a kambodzsai fővárosból, Phnom Penhből Makaón át a Palau szigetén található Kororig repült.

Li Kun,  a társaság elnök vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a kambodzsai és kínai kormányok, valamint a phnom penhi repülőtér támogatása nélkül nem tudták volna beindítani működésüket.

Sárdi Rudolf,  Kambodzsa Idegenforgalmi Minisztériumának magyarországi és kelet európai képviselője elmondta, hogy a két Airbus-321-200-es típusú repülőgéppel rendelkező fuvarozó fő célkitűzése az idegenforgalom összehangolása a hat ország között,  melyeket a Mekong folyó kapcsol össze. Hamarosan húszra kívánják emelni az üzemelő gépek számát.

Kínai fapados Kambodzsában

Fotó: Lanmei Airlines

Az LQ a királyság mindhárom, nemzetközi forgalmat bonyolító repülőterén, Phnom Penhben, Sihanukville-ben és Siem Reapben kiépítette már bázisát. A kambodzsai miniszterelnök, Hun Sen hangsúlyozta, hogy a többi között a Lanmei segítségével 2020-ig kétmillió kínai turista érkezésével számolnak. A Lanmei 2018. márciusában elindítja napi egyszeri járatát Phnom Penh és Bangkok között.

2018-ban a Lanmei csatlakozott a Hahn Air értékesítési rendszeréhez. A megkötött interline szerződés értelmében több GDS-ben H1 járatszám alatt mint codeshare, valamint egyes GDS-ben saját LQ járatszám alatt ( pl. az AMADEUS-ban ) foglalható. A jegykiadás csak HR okmányon történhet.

A Lanmei öt ország nyolc városába repül Phnom Penhből. Hanoi, Ho Chi Minh City, Hong Kong, Makaó, Szöul, Siem Reap és Sihanukville szerepelnek menetrendjükben.

Kapcsolódó cikkek