Jól járnak a fürdők, ha desztinációban gondolkodnak
Forrás: turizmus.com
2019. december 13. 14:21
„Az idei év időjárás szempontjából kiegyensúlyozottabb volt, mint a tavalyi, a fürdők jobb eredményeket értek el, pedig az idei Strandok Éjszakáján nem volt szerencsénk az időjárással” – értékelte az évet röviden Balogh Zoltán.
A magyar fürdők adottságai és lehetőségei nagyon vegyesek. Vannak közöttük nagy hagyományokkal rendelkező termál- és gyógyfürdők, sportuszodák, strandok. Némelyik közülük jobban ki van téve az időjárásnak, mások kevésbé. Ez a sokszínűség valamennyire megnehezíti a Magyar Fürdőszövetség dolgát, a tagság számára viszont előnyös lehet, hiszen nagyobb lehetőség nyílik a tapasztalatok megosztására.Idén és jövőre is nagy fejlesztések zajlottak, illetve várhatók a fürdőkben. Néhány éve, a Széchenyi I. és II. programban még épültek új fürdők, ma az a jellemző, hogy a meglévő fürdőket újítják fel, bővítik, vagy a szolgáltatásokat fejlesztik. A fejlesztések részben külföldi forrásból – állami vagy pályázati pénzből –, részben pedig saját forrásból valósulnak meg, ami jelzi a fürdők erejét és lehetőségeit is” – magyarázta a főtitkár.
A fürdőfejlesztések fő irányai
Régen azzal lehetett vendégeket vonzani, ha egy fürdőnek megfelelő összetételű és hőmérsékletű vize volt, ma új szolgáltatásokat kell kínálnia annak a létesítménynek, amely több napra szeretné megtartani a vendégeket. Sokan választják a családbarát irányt, ami nem egyszerű, hiszen a család minden tagjának élményt kell biztosítani a nagymamától a kisgyerekig. Ehhez a trendhez alkalmazkodva a klasszikus fürdők is építettek például csúszdaparkokat.
A másik irány az, amikor a fürdők szaunaparkokat hoznak létre, aminek köszönhetően a nagyobb fizetési hajlandóságú vendégeket tudják magukhoz vonzani. Általában nem csak az infrastruktúra kialakításáról van szó, hanem a szaunaprogramok megvalósításáról is. Nemzetközileg elismert szaunamestereink vannak, és a magyar szaunakultúra is sokat fejlődött az utóbbi időben.
Fürdőkultúra ott van, ahová a rómaiak eljutottak
„Nyugat-Európából általában olyan országokból jönnek a fürdővendégek, ahol a rómaiak annak idején elterjesztették a fürdőkultúrát. Ismerik a szaunaetikettet, a balneológiát, a kezeléseket igénybe is veszik, nemcsak rekreációra, hanem gyógyulásra is.
A fürdők nagyon komoly marketingmunkát végeznek a szomszéd országokban, hogy a volt szocialista országokból is minél több vendéget csábítsanak Magyarországra.
A magyar vendégek egyre igényesebbek, hiszen honfitársaink közül egyre több fordul meg külföldön. Egyre több fürdő ismeri fel, hogy desztinációs szemléletben kell gondolkozni, nem egy-egy különálló lokációban. Az hozhat jobb eredményt, ha egy fürdő nemcsak magát ajánlja, hanem az egyéb turisztikai attrakciókat is a környéken, akár a helyi TDM-szervezettel összefogva. Ez egy járható út lehet annak az eléréséhez, hogy a családokat többnapos maradásra bírják egy-egy régióban. Szerencsére a gasztronómia és a borturizmus is olyan gyorsan fejlődik, hogy ez egyre könnyebb.
A Magyar Fürdőszövetség három kiemelt programmal segíti a fürdőket. Az első a nyár közepén megtartott Strandok Éjszakája, a második az október első hétvégéjére tervezett Szaunázók Hétvégéje, a harmadik pedig a karácsony előtti Vásároljon fürdőbérletet! akció.
A teljes interjút meghallgathatja a nyílra kattintva:
Hallgasson bennünket!
A Turizmus.com rádióműsora csütörtökönként hallható a Trend FM-en, 17.15-18.00 között.
Ismétlés szombat délutánonként, a 17:30-as híreket követően.
A műsorvezető: Érczfalvi András, a Trend FM Monitor Délután műsorvezetője.
A műsort szerkeszti: Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR igazgatója (kenderesy.nadin@turizmus.com).
