Megbízható, izgalmas 2019-es kínálat a Robinson Tours-nál
Forrás: turizmus.com
2018. november 27. 13:56
November 26-án tartotta katalógusbemutatóval egybekötött partnertalálkozóját a Robinson Tours kiutaztatási részlege. A Novotel Budapest Centrum szállodában rendezett eseményen több mint 130 partner és a szaksajtó képviselői vettek részt.
![]() |
Jakócs Áron megköszönte viszonteladói és kollégái munkáját, és bemutatta a tour operator 2019-es árualapját |
Fotó: Robinson Tours |
Jakócs Áron, a Robinson Tours ügyvezető igazgatója kiemelte: 2018-ban növelte utaslétszámát a Robinson Tours kiutaztatási részlege, ami a plusz Budapest-Burgasz, valamint az albániai charterjáratnak köszönhető, és az új montenegrói repülős nyaralások is a növekedést segítették.
Kedveznek a partnereknek az újítások
Jakócs Áron köszönetet mondott partnereinek és kollégáinak a 2018-as szezonban elért eredményekért. Hangsúlyozta: továbbra is a viszonteladók jelentik a legfontosabb pillért az utazásszervező stratégiájában, és az új szezonban is folytatják a korábbi években megkezdett és jól működő korrekt partnerpolitikát. Hangsúlyt helyeznek az előfoglalási szezon erősítésére, amit egy ár- és árfolyamgarancia akcióval is támogatnak december 31-ig. Az akció arról biztosítja az utasokat és a partnereket, hogy a Robinson Tours által szervezett utak az előfoglalási szezonban lesznek a legkedvezőbbek. Amennyiben a későbbiek során az utas olcsóbb árat talál valahol (egészen az indulásig), az utasnak visszatérítik az esetleges különbözetet. Ez segíti azt is, hogy az utasok ne várjanak a last minute-re, inkább részesítsék előnyben az előfoglalást. Árfolyam garanciát is bevezettek, így az esetleges emelkedő euróárfolyam nem érinti majd az adott utas foglalását.
![]() |
Teltházas katalógusbemutató a Novotel Budapest Centrumban |
Fotó: Robinson Tours |
Zászlóshajók és biztos, egyedi kínálat
A Robinson Tours zászlóshajója továbbra is Bulgária marad, ahol a 2018-as szezonnak megfelelően a Budapest-Burgasz charterjáratok közül egy szombaton és kettő hétfőn, a Debrecen-Burgasz járat pedig hétfőn közlekedik. Továbbra is elérhető buszos nyaralásként a bolgár tengerpart országosan több mint 30 felszállási ponttal. A szezon elején és végén repülős-buszos bolgár körutazás is indul, ahol Magyarország és Bulgária között repülővel utaznak majd a résztvevők.
Törökországba jövőre is Budapestről vagy Debrecenből indulnak Antalyara érkező járatok, szálláskínálatukat is bővítették a török desztinációkban, sőt van, amelyik csak az irodánál érhető el a hazai piacon.
Az Adria továbbra is hangsúlyos a tour operator árualapjában. A már bevált szlovén és horvát kínálat mellett 2018-ban Albániában is piacvezető lett a Robinson Tours, a Budapest-Tirana charterjárat üzemeltetőjeként. A járat jövőre keddenként repül majd, a két fő desztináció Durres és Vlora. A helyszínen magyar nyelvű telepített idegenvezetőket és magyar nyelvű kirándulásokat is biztosítanak, akárcsak Montenegróban, amely ismét elérhető lesz a repülős nyaralások kínálatában. A Wizz Air Budapest-Podgorica járatával kombinálják majd változatos szálláskínálatukat.
![]() |
A prezentációt rövid műsor is színesítette |
Fotó: Robinson Tours |
A városlátogatások között továbbra is elérhető Szentpétervár, emellett Budapestről és Debrecenből is indítanak városlátogatásokat Moszkvába. Egy gasztronómiai központú városlátogatást szerveznek Bakuba, ahol a város mellett fontos szerepet kap az azerbajdzsáni konyha bemutatása is. Csehország, a Kaukázus és a Baltikum továbbra is megtalálható a katalógusban, a korábbi éveknek megfelelően.