
A cég idén egy sor fejlesztést és bővítést megvalósított, miközben egészen új tevékenységeket is felvett a kínálatába.
2023. november 30.
A cég idén egy sor fejlesztést és bővítést megvalósított, miközben egészen új tevékenységeket is felvett a kínálatába.
2023. november 30.
A FényHÉV december 1-jén, 2-án és 3-án közlekedik, a Mikulás HÉV december 6-án, délután három alkalommal indul útnak.
2023. november 30.
Az integrált képzési központban egymás mellett zajlik a pilóták és az utaskísérők képzése.
2023. november 30.
A helymárkázás népszerű gyakorlat és kutatási terület, amelynek számos eleme, mint az adott hely promóciójának meghatározása, folyamatos újragondolást igényel.
2023. november 29.
Kétezer általános és középiskolás diák, valamint tanáraik számára biztosítanak ingyenes korcsolyázási lehetőséget, jelentkezni csoportosan lehet.
2023. november 28.
A Budapest 150. születésnapján elérhető szüliNAPI jegyből több mint 30 ezer kelt el.
2023. november 26.
A Magyar Aranykulcs tagjai logótól és brandtől függetlenül együtt dolgoznak Budapest népszerűsítéséért.
2023. november 24.
A VIRTU Restaurant páratlan panorámát is ígér 120 méter magasan, míg a ZAZIE Bistro & Bar a környék lakóit dobja fel.
2023. november 23.
A hoteltől sétatávolságra van a Városliget, amely a szabadidősportra és a kulturális feltöltődésre is kiváló helyszín.
2023. november 23.
A Magyar Turisztikai Ügynökség standján a legtöbb látogató Budapestre volt kíváncsi, de a vidéki desztinációk iránt is jelentős volt az érdeklődés.
2023. november 15.
Összesen 24 úti célt válogattak be a listára Grenadától Új-Zélandig.
2023. november 15.
A Vörösmarty téri karácsonyi vásár, a Classic Xmas is péntektől várja a látogatókat.
2023. november 13.
Az egyedülálló évforduló ünneplésének a Szépművészeti Múzeum Román terme adott otthont.
2023. november 11.
A különféle tagine-ok és kuszkusz egytálételek mellett találunk az étlapon közel-keleti ihletésű ízeket is.
2023. november 10.
Két pályázatot írtak ki, az egyik a hotel felépítmény hosszú távú haszonbérbe adására, a másik az értékesítésére vonatkozik.
2023. november 08.
Az 1,4 milliós vendégszám 2,4%-kal múlta felül a pandémia előtti értéket.
2023. november 08.
Már akár napi 14 járat elérhető Ausztria fővárosába.
2023. november 03.
Néhány péntek esti és hétfő hajnali járat is érintett.
2023. november 02.
Nyolc világörökségünkből négyben már gyönyörködhetünk online is a különösen szép felvételeknek köszönhetően.
2023. október 26.
A Hilton „legboldogabb" almárkájához tartozó szálloda 219 szobával várja a vendégeket.
2023. október 20.
Egy múzeum, egy templom és egy felhőkarcoló tetejéről is lubickolhatunk a főváros pazar látványában.
2023. október 20.
Közösségi színház, koncertek és a 2-es villamos vágányai alatti közösségi viadukt is várja az érdeklődőket.
2023. október 19.
Mintegy 12 ezer látogató ismerkedett 100 szakmával közel 50 standon az év pályaorientációs kiállításán.
2023. október 19.
A National Geographic megmutatja, milyen lenne egy óriási LED-gömb a Fővám téren, vagy egy 200 méter magas híd a belvárosban.
2023. október 11.
A II., III. és XIII. kerületet érintő projekt várhatóan december közepére valósul meg.
2023. október 11.
Újrahangolják a lámpaprogramokat, így csökkenthető az akadozó forgalom, miközben a tömegközlekedés és a gyalogosok sem kerünek hátrányba.
2023. október 10.
A karakterek a kornak megfelelő stílusú párbeszédekkel, szokásokkal és viselkedéssel repítik vissza a látogatókat az időben.
2023. október 06.
A The Walt Disney Company fennállásának 100. évfordulója alkalmából TOP30-as listába rangsorolta azokat a helyeket, amelyek filmjeinek színhelyeit inspirálták.
2023. október 02.
A szép eredmények mellett a turisztikai szolgáltatók előtt álló kihívásokról is beszámoltak a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal ülésének előadói.
2023. szeptember 27.
Időutazós fényparkkal és 150 forintos belépőkkel köszönti Budapest születésnapját a fővárosi fürdőtársaság.
2023. szeptember 27.
Több mint ötven könyvbemutatóval és zenés-irodalmi esttel várják a közönséget október 12. és 15. között a Nemzeti Táncszínházban.
2023. szeptember 23.
Egyes városokból hetente négy alkalommal utazhatnak el a budapesti karácsonyi vásárra.
2023. szeptember 20.
Péntektől újabb járatok belső kijelzőin jelennek meg a valós idejű átszállási lehetőségek.
2023. szeptember 15.
A csütörtökön megnyílt tárlat a fényművészet magyar és nemzetközi mezőnyének látványos alkotásait vonultatja fel.
2023. szeptember 14.
A fesztivál zenetörténeti jelentőségű pillanatokkal, legendás együttesekkel és kortárs produkciókkal pezsdíti fel a fővárosi kulturális életet.
2023. szeptember 08.
Újranyitották Erzsébetvárosban a Jósika utca 4. szám alatti, 40 éve bezárt ortodox zsidó imaházat.
2023. szeptember 06.
Minden Budapesten élő, dolgozó vagy tanuló, 16. életévét betöltött ember szavazhat a fejlesztési ötletekre.
2023. augusztus 31.
Az épített örökség, a gasztronómia és a fürdők a legnépszerűbb turisztikai attrakciók az USA-ból, Dél-Koreából és Kínából a beutazók számára.
2023. augusztus 31.
Nézők tömegeit csábíthatják utazásra a magyar helyszínek.
2023. augusztus 25.
Az NTAK adatai alapján teltházas hétvégével zárták a hetet a fővárosi szálláshelyek, amelyek kihasználtsága csaknem elérte a 80%-ot.
2023. augusztus 24.
Augusztus 26-án a Budapest Tuning-nyertes tölti meg élőzenével a 13. kerületi Hollán Ernő utcát.
2023. augusztus 22.
Megjelent az Aktívan Budapesten kiadvány, amely a főváros legszebb természeti kincseinek felfedezésére összpontosít.
2023. augusztus 17.
A külföldi vendégéjszaka-foglalás 60 százaléka a 4 és 5 csillagos hotelekbe szól.
2023. augusztus 16.
A gyaloglást és a maratoni futóversenyeket a Hősök teréről rajtolva Budapest legszebb részein, a 6. kerületben, a belvárosban és az 1. kerületben rendezik meg.
2023. augusztus 11.
A klasszikus sétahajózással foglalkozó hajótársaságok szerint a változások őket is kedvezőtlenül érintik, működésük ellehetetlenülhet.
2023. augusztus 04.
A híd rekonstrukciója 2 év 5 hónapig tartott, és bruttó 26,7 milliárd forintba került. A felújítás végét piknikkel ünnepli a főváros pénteken délután 6 órától.
2023. augusztus 04.
Az elektromos meghajtású buszt augusztus 11-ig ingyenesen próbálhatják ki az utasok a belvárost is átszelő 8E vonalon.
2023. augusztus 02.
Ez az átadás egyúttal a híd szerkezeti és műemléki rekonstrukciójának végét is jelenti.
2023. július 31.
A televíziós közvetítések révén több mint kétszáz országban több mint egymilliárd ember követheti majd a vb eseményeit.
2023. július 30.
A Kisfaludy Lapátkerekes Gőzhajó a Balaton után mostantól a Duna budapesti szakaszán tesz szolgálatot.
2023. július 24.
Augusztus 20-án elindítja járatait az üzbég Qanot Sharq Airlines a két főváros között.
2023. július 24.
28 százalékkal emelik a vonaljegyek tíz éve változatlan árát, a bérlet ára marad.
2023. július 21.
Fejlesztik a vasúti hálózatot Alsó-Ausztria keleti és Burgenland északi részén.
2023. július 20.
A zenekar eddig egyszer, 2008-ban járt Magyarországon, akkor a Budapest Sportarénában adott koncertet.
2023. július 20.
Július 15-től nem csak hétvégente, hanem hét közben is "partmenti köztérré" alakul a rakpart a pesti oldalon, a Lánchíd és az Erzsébet híd között.
2023. július 15.
A főváros legnépszerűbb parkjaiként a Margitszigetet, a Városligetet és a Millenárist említik.
2023. július 11.
Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Városliget megújítását.
2023. július 03.
A főváros szívében mostantól árnyas-lugasos teraszról élvezhetjük a belvárosi nyüzsgést.
2023. június 27.
A vendégértékelések alapján a borkóstolók között egy budapesti program, a Budapest Culinary & Wine Walk a 17. helyen végzett.
2023. június 26.
Addig a BKK buszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – továbbra is díjmentes az utazás.
2023. június 16.
A belvárostól 15 percre található, vidéki nyugalmat árasztó, számos vízisport-klubnak helyet adó, megújult partszakasz ideális helyszín a SUP-ozáshoz.
2023. június 12.
Budapest nyitott tortapályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára.
2023. június 09.
Nyári csúcsszezonra készülnek a parkolóházak: miután a főváros emelte az árakat a közterületen, az autós turisták által kedvelt parkolóházak is léptek.
2023. június 06.
Két hétig ünnepelhettük együtt a 150 éves főváros sokszínű kultúráját harminc helyszínen, több mint ötven eseményen.
2023. május 09.
Az autómegosztás a 25-34 éves korcsoport körében a legnépszerűbb, de már a 35-49 korosztály körében is gyakrabban merül fel közlekedési opcióként.
2023. május 03.
A járművekre csak előzetesen regisztrált, 16 évnél idősebb utasok szállhatnak fel.
2023. május 02.
Az Artmozik éjszakáján kora estétől másnap hajnalig lehet értékes és izgalmas filmeket nézni, egyetlen karszalag megvásárlásával.
2023. április 29.
Ingyenes koncertek, szakszervezetek találkozója és érzékenyítő programok várnak mindenkit, aki április 29. és május 1. között kilátogat a Városháza Parkba.
2023. április 25.
Az alapanyagok egy részét Tunéziából hozatják, egész évben változatos napi menüvel és street food különlegességekkel várják a vendégeket.
2023. április 21.
Csütörtökön elstartolt a Budapesti Tavaszi Fesztivál, ami 30 helyszínen több, mint 50, műfajokon átívelő összművészeti programmal vár mindenkit.
2023. április 21.
A módosítás legfőbb erénye, hogy a célvonal és a teljes célterület a 9,5 km hosszú körpálya része lesz, így még inkább kedvez a szurkolóknak.
2023. április 19.
A Whoosh Terézvárosban, Erzsébetvárosban és Józsefvárosban indította el a szolgáltatást.
2023. április 19.
A Budapest100 keretein belül minden évben megnyílnak régi házak kapui, összehozva ezzel a lakóközösségeket és a városlakókat.
2023. április 12.
A magyar főváros a londoni Towert és az athéni Akropoliszt is megelőzte a brit loveholidays online utazási iroda rangsorában.
2023. április 11.
Harminc helyszínen ötven programmal várja a látogatókat a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál április 20. és május 2. között.
2023. április 05.
A Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen felállított 200 képet eddig több mint 10 ezer látogató tekintette meg.
2023. április 03.
A Tripadvisoron és a Google-on található vélemények, a Booking.com vendégértékelései, valamint néhány másik szempont alapján.
2023. március 31.
A győztes Izland fővárosa, Reykjavík lett, a második helyet pedig a Puerto Ricón található San Juanja érte el.
2023. március 30.
Az év végéig közvetlen légi összeköttetés jön létre Budapest és Taskent között, kezdetben heti két járattal – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
2023. március 27.
A szürreális, több mint 150 eredeti műremeket tartalmazó kiállításnak egy különleges VR-élmény is a részét képezi.
2023. március 23.
A teljes árú jegy 1200 forintba kerül március 16-tól.
2023. március 18.
Április 7-től indul a nyári időszámítás a budapesti hajózásban, a Mahart PassNave idei újdonságairól, fejlesztéseiről Spányik Gábor, a cég ügyvezetője beszélt.
2023. március 17.
Éppen egy évvel ezelőtt nyílt meg a négycsillagos szálloda.
2023. március 16.
A margitszigeti zenélő szökőkút megújuló zenei programjába a nyolc legtöbb szavazatot elnyerő dal kerül be.
2023. március 03.
A díjemelést az üzemanyag-ársapka eltörlése miatti költségemelkedéssel indokolták.
2023. március 03.
A feltételezett elkövetők közül az egyiket azonosították, őt február 15-én elfogták és előállították.
2023. március 01.
A vadvilág napjára látványetetésekkel, állattréningekkel, játékos ismeretterjesztő programokkal és kedvezményes belépőjegyekkel készülnek.
2023. február 27.
Nyilvánosságra hozták a 2023-as atlétikai világbajnokság maratoni és gyaloglóversenyeinek útvonalát. Mutatjuk.
2023. február 20.
A közbeszerzési értesítő szerint már kiválasztották azt a céget, amelyik felújíthatja a budapesti gyógyfürdő épületét.
2023. február 16.
Az intézmény 2022-ben extra programokkal és változatos zoopedagógiai foglalkozásokkal várta a látogatókat.
2023. február 15.
A kialakítás során érvényesül a zöld szemlélet, illetve a megváltozott képességű gyermekek igényeire is gondolnak.
2023. február 14.
Az esti zárás után egy ráadás idősávval készül a műjég, így az érdeklődők este kilenc és hajnali 1 között is pályára léphetnek majd.
2023. február 10.
A Teréz körúti homlokzat elől várhatóan ősszel bontják el a védőtetőt.
2023. február 06.
A Kuwait Airways elnöke több európai útvonal idei megnyitását kilátásba helyezte, köztük Budapestre is.
2023. január 26.
Profitált a fővárosi turizmus élénküléséből a Főtaxi: a flotta teljes futásteljesítményének közel egyharmada kapcsolódott a reptéri forgalomhoz.
2023. január 25.
A légitársaság a nyári menetrendben Belfastba is indít járatokat Budapestről, magyarországi utasforgalma 4 millióra nőhet az idén.
2023. január 24.
A II., III. és XIII. kerületet érintő fejlesztésre pénteken indult el a közbeszerzési eljárás.
2023. január 21.
Megjavították az 1936-ban épült, már évek óta néma látványosságot.
2023. január 20.
Új koncepcióval rendezi meg a Magyar Divat & Design Ügynökség a Budapest Central European Fashion Week-et február 2. és 6. között Budapesten, négy helyszínen.
2023. január 20.
Szentgotthárdról rajtol, Nyugat-Magyarországra koncentrál és Budapestet is érinti idén a Tour de Hongrie.
2023. január 11.
A február 5-ig tartó fesztivál célja korunk újító szellemű zenei irányzatainak minél szélesebb spektrumon való bemutatása.
2023. január 02.
A templomtérben elhelyezett kosárban több ezer, adventi üzenetet tartalmazó cédula található magyar és angol nyelven.
2022. december 21.
A karácsonyi időszak egyik budapesti jelképét, a fényvillamost idén energiatakarékos fényfüggönnyel indítják útnak péntektől.
2022. december 15.
Nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése, a felette található útpálya, valamint a Somogyi Béla utca is teljesen megújult.
2022. december 10.
A Radical Storage poggyászcég 826 000 TripAdvisor-értékelés alapján összesítette, mely városokat tartják az utazók a leginkább túl- vagy alulértékeltnek.
2022. december 06.
A fejlesztés révén Budapest belvárosából könnyebben lehet majd kerékpárral megközelíteni a Budai-hegységet.
2022. november 29.
A Zsidai-csoport tulajdonosa számszakilag láthatatlan összegnek tartja azt a 28 millió forintot, amelyet a főváros megtakarít az intézkedéssel.
2022. november 19.
A felújítás alatt álló híd végleges funkciójáról a budapestiek véleményét is kikéri majd a főváros vezetése egy bő féléves tesztidőszak után.
2022. november 18.
A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, felfedezve az 1840 körül emelt klasszicista stílusú házakat.
2022. november 16.
Fényfestés, karácsonyfa, szelfipont, jégpálya, továbbá minőségi kézműves és gasztronómiai kiállító fogadja az ünnepre készülőket a Bazilika előtti téren.
2022. november 16.
November 18-án nyit a Szent István-bazilika előtti téren megrendezett Advent Bazilika, melyet két alkalommal választottak Európa legszebb karácsonyi vásárának.
2022. november 11.
A körképünkben megkérdezett budapesti szállodaigazgatók bíznak Budapest vonzerejében, és 10-30 százalékos emelést tartanak indokoltnak.
2022. november 03.
Az ötcsillagos szálloda csapata úgy döntött, hogy ebben az évben sokkal komolyabb erőfeszítéseket tesz azért, hogy felfigyeljünk a betegségre.
2022. október 24.
Bakos Zsuzsi és Váczy Enikő magyar képzőművészek alkotásai a XI. kerületi, Szerémi út 1-2. alatt láthatók.
2022. október 13.
A sziget fenntartójaként felméri a szolgáltatások mennyiségét és színvonalát, valamint a parkot érő terhelést.
2022. október 05.
A turné, amely az együttes jövő tavaszra tervezett új albumát népszerűsíti, 2023. március 23-án indul az egyesült államokbeli Sacramentóban.
2022. október 04.
A The Art Of The Brick kiállításon a New York-i művész, Nathan Sawaya kizárólag LEGO építőkockákból készült szobrai, alkotásai láthatóak.
2022. szeptember 30.
A színpadi beszélgetések során téma lesz a kávévilág helyzete a jelenlegi gazdasági válság tükrében, valamint a magyar piac túlélési lehetőségei is.
2022. szeptember 29.
A kétnapos esemény kapcsán a szervezők emlékeztettek, hogy azt legutóbb 2018-ban sikerült megrendezni.
2022. szeptember 29.
Száznál is több programmal készül a főváros Pest, Buda és Óbuda egyesítésének jövőre esedékes, kerek évfordulójára.
2022. szeptember 27.
A PROPHEX Europe Consulting elemzéséből kiderül: a szállodák foglaltsága még elmarad a járvány előtti szinttől, az átlagárak azonban már magasabbak.
2022. szeptember 19.
A Vaszary-láz 2007 óta nem csillapodik, a Magyar Nemzeti Galéria akkor rendezett nagykiállítást a festő életművéből. Most 70 különleges képét mutatják be.
2022. szeptember 13.
Több kerékpárút-fejlesztő ötlet is a befutók között van, de gyalogosátkelő létesítése és egy aktív közlekedést jutalmazó applikáció is megvalósul.
2022. szeptember 13.
Berényi Viktória lett a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest új sales igazgatója.
2022. szeptember 13.
Az Air Asia X tervezett útvonalai között szerepel London és Isztambul, a kelet-európai útvonalakhoz pedig Bécs, Budapest és Prága is csatlakozik 2023-ban.
2022. szeptember 12.
Szeptember 10-én az érdeklődők ingyenes bemutatóórákon vehetnek részt, valamint az intézmény tevékenységét és páratlan könyvtárát is megismerhetik.
2022. szeptember 08.
A fesztivál 16 napon át izgalmas műfaji fúziókkal, külföldi sztárokkal és új produkciókkal várja a nézőket Budapest meghatározó kulturális helyszínein.
2022. szeptember 08.
A rövidítéssel éves szinten mintegy 226 millió forintot spórol a Fővárosi Önkormányzat az első fővárosi energiacsomag részeként.
2022. szeptember 07.
A The Three Corners Hotels & Resorts új egysége az V. kerület szívében, augusztus végén nyitotta meg kapuit a nemzetközi lánc 11. szállodájaként.
2022. augusztus 30.
A Szent István-napi négynapos programsorozatnak és a 27-én megrendezett tűzijátéknak is érezhető turisztikai hatása volt.
2022. augusztus 30.
A látványosság idén is nagyszabású fény- és drónshow-val egészül ki. A bombák telepítését és a tűzijáték kreatív koncepcióját két kisfilm mutatja be.
2022. augusztus 25.
Egyedi élmények, hagyománytisztelő és formabontó programok az augusztus 20-i állami ünnepségsorozaton.
2022. augusztus 19.
A nyitónap telt házas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem telt házas.
2022. augusztus 16.
A Szilas-patak partján alakították ki az Újpesti Levendulaparkot, ahol a káprázatos virágok mellett számos pihenőalkalmatosság is helyet kapott.
2022. augusztus 12.
Hercegnőkben, gólyalábasokban és artistákban nem lesz hiány, de még a lézerlövészetet is alkalmuk nyílik kipróbálni az ide látogatóknak.
2022. augusztus 12.
A gasztronómiai seregszemlén a Kárpát-medence különleges ételeit, a legjobb Szent István-napi kenyereket és Magyarország Tortáját is meg lehet kóstolni.
2022. augusztus 09.
Az Irinyi József utcában és az Október huszonharmadika utcában épült kerékpársáv nagy előrelépést jelent a budai és a pesti kerékpáros-hálózat összekötésében.
2022. augusztus 08.
A Kálvin tértől a Göncz Árpád városközpontig továbbra is metrópótló busszal lehet utazni.
2022. augusztus 05.
Budapest helyett már most is máshol köt ki a szállodahajók egy része, s a jövő héten akár leállhat a hajózás, de nem pánikolnak a csoportokat kiszolgáló irodák.
2022. július 23.
A főváros cégei többféle megoldással igyekeznek enyhíteni a fővárosiak és a Budapestre látogatók hőségérzetén.
2022. június 29.
Idén is Budapest legszebb közterei adnak helyszínt a minikoncerteknek. Július 1-től augusztus 14-ig összesen 160 ingyenes programon vehetünk részt a városban.
2022. június 28.
Este 10, illetve 11 órakor lekapcsolnák a főváros díszvilágítását. Kérdés, hogy emiatt csökkenhet-e Budapest vonzereje, s egyúttal a turisztikai bevétele is?
2022. június 28.
Kettős hatást érzékelnek a budapesti hotelpiacon a befektetési tanácsadók. Egyes folyamatok felpezsdíthetik, mások lassíthatják a jelenleg csendes piacot.
2022. június 28.
Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín várja a látogatókat, 20-án pedig Európa legnagyobb tűzijátékát rendezik meg.
2022. június 25.
A vonaljegyek és bérletek ára változatlan marad; az emeléstől 800 millió forint bevételt vár a főváros.
2022. június 24.
A főváros 41 helyszínén 150 új kukát helyez ki a Budapesti Közművek.
2022. június 17.
Az Andrássy út 52. alatt található butikszállodát az egymás mellett megjelenő múlt és jelen kontrasztja teszi különlegessé.
2022. június 16.
A 93. Ünnepi Könyvhét négy napja alatt több mint hatvan könyvbemutató, mintegy ezer dedikálás, koncertek és egyéb esemény várja az érdeklődőket.
2022. június 10.
Az országok mezőnyében pedig a 29. helyezést érte el Magyarország.
2022. június 08.
Nagyszabású, egész nyáron át tartó kulturális eseménysorozat veszi kezdetét az Orczy-tó partján június 9-én.
2022. június 07.
Befejeződött a 12 évente esedékes, egy hónapig tartó nagyjavítás.
2022. június 06.
Visszatért a LOT Lengyel Légitársaság New York–Budapest járata.
2022. június 03.
Június elejétől augusztus végéig szombatonként és vasárnaponként turisztikai érdekességeket is hallhatnak a budai 19-es villamos utasai.
2022. június 03.
Június 1-jén indul a második szezon Budapest egyetlen dunai strandján, a SHO Beachen, mely a BudaPart területén, a Kopaszi gáton található.
2022. június 01.
Június 3-5. között képregényes programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal és workshopokkal is várják az érdeklődőket.
2022. május 24.
A budapesti V. kerületi önkormányzat ezúttal a Lime-mal kötött együttműködési megállapodást az elektromos eszközök használatáról.
2022. május 23.
Az új interaktív kiállítás egyedi tervezésű hangkeltő installációk segítségével, játékosan mutatja be a zene világát.
2022. május 17.
Az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő.
2022. május 08.
A járművek hétvégenként, N19-es jelzéssel közlekednek.
2022. május 05.
Interjú Božo Jankovićtyal, az Enterijer Jankovic tulajdonosával.
2022. május 04.
A hajójárat keddtől vasárnapig minden nap 12 órától 20 óráig kétóránként indul, az utolsó járat 21:15-re ér vissza a Vigadó térre. Hétfőn a hajó nem közlekedik.
2022. április 13.
2022 harmadik hónapjának utasszáma már meghaladta a 796 000-et is. A februári utasadatokkal összehasonlítva ez közel 30%-os növekedést jelent.
2022. április 12.
A legtöbben esti időtöltésükre való utazáshoz használják az autómegosztást, sokan pedig a reptérre mennek ki a rövidtávra bérelt autóval.
2022. április 12.
A rendezvényen 37 magyar utazási irodai szakember találkozott Ausztria nyolc tartományának 20 kiállítójával.
2022. április 08.
A Reflektor olyan nemzetközi fellépőket mutat be, amelyek tőlünk nyugatabbra rendszeres fesztiválszereplők, de itthon csak ritkán, vagy nem is láthattuk őket.
2022. április 07.
A járvány előtt sem volt ennyi járata a holland légitársaságnak Amszterdam és Budapest között.
2022. április 01.
Jelentős pluszforgalmat hozhat Budapest, Szeged, Debrecen és Sopron szálláshelyeinek a június végi vizes világbajnokság.
2022. március 29.
Március 25-én Bécs és Budapest fő turisztikai szervezete együttműködési nyilatkozatot írt alá, a két főváros turizmusának javítása és fejlesztése érdekében.
2022. március 25.
A III. kerületi Pünkösdfürdő Parkot elkülönülő zónákra tagolták, amelyeket a középen futó akadálymentes sétaút fűz egésszé.
2022. március 24.
Újraindult a futóturizmus: 72 országból 1350 futó jelezte érkezését a hétvégi budapesti versenyre.
2022. március 23.
Ismét Budapest ad otthon a világ legrangosabb főzőversenyének március 23–24. között a megújult Hungexpón.
2022. március 23.
Március 26. és április 18. között koncertek, családi- és gyermekprogramok, kézműves vásár és gasztronómiai különlegességek várják a „Tiéd a tér!” látogatóit.
2022. március 21.
Az Egyesült Királyságban az utóbbi 12 hónapban indított Google-keresések alapján toplistát állítottak fel a legnépszerűbb úti célokról városi kiruccanásokhoz.
2022. március 16.
Március 15. alkalmából a magyar zászló színeiben pompázik Budapest ikonikus épülete.
2022. március 15.
Indul a jegyértékesítés az április első napján kezdődő Nemzetközi Művészeti Hetek budapesti és országos programjaira.
2022. március 11.
Athénba, Korfura, Barcelonába, Malagára, Palmára és Paphosra pedig növelik a járatsűrűséget.
2022. február 24.
Az A38 Hajó nagytermébe meghirdetett tematikus esteken keddenként egy-egy különböző művészeti ág jelenik meg a zenével összefüggésben.
2022. február 21.
A légitársaság február, március és április folyamán hat alkalommal tart toborzónapokat Budapesten.
2022. február 11.
Budapest rendkívül népszerű a digitális nomádok körében. Az EU-n kívülről érkezők év eleje óta igényelhetnek nálunk ehhez az életformához ún. Fehér Kártyát.
2022. február 11.
Február és március folyamán Manchesterből, Birminghamből és Leedsből indulnak újra a Jet2-járatok Budapestre.
2022. február 06.
A nyári szezonban hetente egy alkalommal közlekedik a tervek szerint a járat.
2022. február 04.
A tavaly negyedére csökkent tranzakciószám ellenére továbbra is Budapest a legnépszerűbb piac a régióban a nemzetközi szállodai befektetők körében.
2022. február 03.
A beruházás kezdete 2023-ban várható, a szállodában wellness- és spa-létesítményeket is kialakítanak majd.
2022. február 02.
Az egykori szabadidős létesítményből 135 szobás szállodát alakítanak majd ki. Az épület karaktere ugyan megváltozik, de megidézi az eredeti terveket.
2022. február 02.
Egy frissen készített kutatás rámutat, hogy a kerékpározás dinamikus fejlődését nagyban gyorsította a járványhelyzet.
2022. január 31.
A járat hetente négyszer közlekedik, de még nem lehet tudni, hogy pontosan mikortól.
2022. január 26.
A 30 és 90 perces mobiljegyekkel bármennyiszer át lehet majd szállni.
2022. január 21.
A mért útvonalak közül továbbra is a budai rakpart kerékpárútja a legnépszerűbb, ahol nyáron már egybefüggő kerékpáros dugókat lehetett látni.
2022. január 18.
Heti három járattal tér vissza az izraeli légitársaság.
2022. január 07.
A gyengébb karácsonyi foglaltság dupláját várják szilveszterre a budapesti szállodások.
2021. december 31.
Szabályoznák a kölcsönözhető kerékpárok, rollerek tárolását Budapesten: csak meghatározott pontokon lehetne leadni és felvenni ezeket.
2021. december 14.
Második kiadványával jelentkezik a Budapest Design Map.
2021. december 04.
Az Economist Intelligence Unit idei listája szerint a közép-európai EU-térségben Prágában a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek.
2021. december 01.
Az illúzió a valóság a főváros legújabb múzeumában. Megnyílt az Illúziók Múzeuma.
2021. december 01.
A színház limitált példányszámú ajándék- és kedvezménykártyát bocsátott ki az adventi időszakra.
2021. november 26.
A fesztivált 2022. augusztus 10. és 15. között tervezik megrendezni.
2021. november 23.
Izgalmas előadások és panelbeszélgetések a fesztiválokról a fenntarthatóság, a turizmus és a felmerülő problémák tükrében.
2021. november 21.
A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén dönthet a maszk kötelező, zárt térben történő viseléséről.
2021. november 18.
A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda városának egyesítésével. A születésnapra különleges programsorozattal készül a BTM.
2021. november 15.
Hét helyszínen szerveznek minikoncerteket a zene éjszakáján Budapesten. Felcsendülnek Schubert, Gershwin és Weiner Leó művei és az eredeti Meseautó zenéi is.
2021. november 10.
Az IHG Hotels & Resorts Budapesten, a Bem téren nyitja meg az első magyarországi Kimpton-hotelt.
2021. november 09.
A pályaműveket 2022. március 21-ig lehet beadni.
2021. november 08.
A brit sztár ismét a My Songs című világkörüli turnéja keretében érkezik Magyarországra.
2021. november 08.
Az eseményt az MTV csatornáin mintegy 180 országban közvetítik a magyar fővárosból.
2021. november 04.
Három kategóriában, egymilliárd forint értékben valósít meg lakossági fejlesztési ötleteket az önkormányzat. Tavaly 15 fejlesztés megvalósítását kezdték el.
2021. november 03.
A program a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatását tűzte ki céljául, melynek költségét a Szolidaritási Alapból származó 25 millió forintból fedezik.
2021. október 22.
Olaszország-szerte már csaknem 1,5 millióan voltak kíváncsiak arra, milyen aktív kikapcsolódási lehetőségeket fedezett fel Magyarországon a Donnaventura.
2021. október 21.
Október 11-12-én Budapesten tanácskozott a Visegrádi Négyek országainak turizmusmarketing munkacsoportja, másfél év után újra a személyes részvétellel.
2021. október 14.
A fővárosi bevásárlóutcák programban részt vevő 195 üzletből már csak 16 tart zárva, míg a programban nem szereplő üzletek ötöde nem működik.
2021. október 08.
Két nap alatt kilenc távon indulhatnak a futni vágyók - de csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni az eseményen.
2021. október 08.
Szeptember 25. és október 31. között hétvégenként lehet utazni a régi korokat idéző járműveken.
2021. szeptember 24.
Veszprémben a szeptember 25-26-i, a fővárosban az október 9-10-i hétvégén.
2021. szeptember 24.
A MÁV idén kedvezményes jegyeket kínál a Szerencsejáték Zrt. éves Szuperkoncertjére, amelyen Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, és Lotfi Begi lép fel.
2021. szeptember 23.
2010 után 1600 kilométer kerékpárút építése valósult meg, és már megvan 2000 kilométer turisztikai út nyomvonalának kijelölése is.
2021. szeptember 23.
A különleges járat szeptember 2-án indult Lisszabonból, és öthetes útja során több mint 100 városban áll meg, mielőtt október 7-én megérkezne Párizsba.
2021. szeptember 20.
Ismert írók, színészek, szakácsok kedvenc, vagy számukra fontos ételeiket mutatják be.
2021. szeptember 20.
Az Orlai Produkciós Iroda szeptember 30-án mutatja be Budapest, Te! című zenés városnézését, melyhez rövid videókat is készítettek városszerte.
2021. szeptember 20.
A rendezvény változatos programkínálattal jelentkezik, 14 ország 16 nyelvén, külföldi és magyar fellépőket lát vendégül Budapesten és a vidéki helyszíneken is.
2021. szeptember 09.
Egyedi élménytúrákkal ösztönöznék a belföldi és külföldi turistákat Budapest és környékének újrafelfedezésére.
2021. szeptember 06.
Az űtvonalon Airbus A319-esek és A320-asok közlekednek hetente négy alkalommal.
2021. szeptember 03.
Az Amerikai Utazási Ügynökök Szövetsége (ASTA) legújabb kiadványában kiemelt szerepet kapott hazánk és Budapest.
2021. szeptember 02.
Ünnepélyes megnyitóval szerdán kezdetét vette a 12. négyesfogathajtó Európa-bajnokság, amelyet csütörtöktől vasárnapig a Kincsem Parkban rendeznek.
2021. szeptember 02.
A Fővárosi Közgyűlés megszavazta Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát.
2021. szeptember 01.
A járművek és a pálya decemberre újulhat meg.
2021. szeptember 01.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetében számtalan kísérő program, kiállítás, koncert és kulturális esemény várja nem csak a hívőket.
2021. augusztus 30.
A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a kultúrát és a kerületek lakóit egymáshoz. A Budapest Bonbon 3 napja alatt 23 különleges programon vehetünk részt.
2021. augusztus 27.
Az augusztus 27-től szeptember 5-ig tartó fővárosi rendezvénysorozat több programjára a legszélesebb közönséget várják.
2021. augusztus 23.
A programok négy napon át húsz rendezvényhelyszínen zajlottak.
2021. augusztus 22.
Szombat este és vasárnap is programok özöne várja az érdeklődőket.
2021. augusztus 21.
Északról haladnak dél felé.
2021. augusztus 17.
Guller Zoltán vezérigazgató szerint fontos cél, hogy fellendüljön Budapest idegenforgalma.
2021. augusztus 16.
Az idén ez lesz a sportágban az első nagyszabású nemzetközi megméretés.
2021. augusztus 16.
A szállásközvetítő portál partnereinél pénteken az ország több pontján alig volt már szabad szálláshely.
2021. augusztus 13.
A Magyar Turisztikai Ügynökség legújabb podcastjában mindenkit a fővárosba invitál.
2021. augusztus 13.
A látogatók megkóstolhatják Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyereket is.
2021. augusztus 11.
A fejlesztésekkel 2023-ban már gyorsan és biztonságosan lesznek elérhetők a városrészen belüli közlekedési csomópontok és a szomszédos kerületek kerékpárútjai.
2021. augusztus 02.
Együttműködési megállapodást kötött a Mátyás-templom és a Szembenézés Alapítvány.
2021. július 29.
Fürdőzés a Dunában, fine dining és strandételek ötvözete, játékok, SUP, bográcsozás: mindez pár percre Budapest belvárosától, a frissen nyitott SHO BEACH-en.
2021. július 08.
A budapesti útvonalakat tartalmazó kiadvány már elérhető a Tourinform-irodákban.
2021. július 07.
A Keleti pályaudvartól csupán néhány percre található Hotel Bristol Budapest 49 szobájával júniustól újra várja vendégeit.
2021. július 06.
Péntek délutántól folyamatosan indulnak az esti, éjszakai reptérlátogatások, amelyeken bemutatják a légikikötő éjszakai életét az Aeroparkban.
2021. július 06.
Júniusban 418 573 elhaladást mértek a BKK forgalomszámlálói eszközei, amely 6,5 százalékkal több, mint az eddigi csúcstartó 2020 júniusi adat.
2021. július 06.
Az épületben az 1989-es privatizáció után kaszinó, táncstúdió és edzőterem is működött.
2021. június 28.
A szállodahajók újraindulását az tette lehetővé, hogy a héten Magyarország megnyitotta schengeni határait.
2021. június 25.
Tudatos fogyasztást ösztönző programmal és 50 millió forint támogatással elstartolt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Szolidaritási Alapja.
2021. június 21.
Értékelhető számú nemzetközi utazóközönségre 2022 nyara, 2023 előtt nemigen számít az autóbuszos vállalkozókat tömörítő NiT Hungary.
2021. június 21.
Az 1872-ben fölavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel.
2021. június 11.
Körjáratot indít péntektől Budapesten a Mahart PassNave Kft., BKK-bérlettel az első hétvégén ingyenes a hajózás.
2021. június 03.
Május 28-án elindította éjszakai járatait a Prága–Brünn–Pozsony–Budapest–Zágráb–Fiume/Split vonalon a Regiojet. A fedélzetén utazott kollégánk is.
2021. június 03.
A Regiojet cseh magánvasút június 13-tól újraindítja a szerelvényeit a Budapest - Győr - Bécs - Brünn – Prága útvonalon.
2021. június 02.
A beruházás célja egy egységes, emberközeli, rekreációs helyszínként szolgáló Duna-part kialakítása a pesti oldalon – közölte a főváros.
2021. május 17.
2020-ban az orosz vendégeket termálfürdőink vonzották elsősorban a fővárosba, de Hévízre és Hajdúszoboszlóra is szívesen utaztak.
2021. május 17.
Mivel Izrael a világ egyi legintenzívebben átoltott országa, valószínűsíthető, hogy innen kezdenek el leghamarabb utazni.
2021. május 13.
Az állatkert, a mozik és hat fürdő már látogatható, a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő pünkösdi nyitásra készül.
2021. május 06.
Hévíz szolgáltatásai, a Budapesten és környékén megvalósult fejlesztések, valamint Pécs kulturális kínálata mutatkozott be a német piacon.
2021. május 05.
Több fővárosi intézmény is megnyitja kapuit május első hétvégéjén, ha megjelenik az ezt lehetővé tevő kormányrendelet.
2021. április 30.
A dunai szállodahajó-turizmus a szabadidős célú turisztikai utazások feltörekvő részterülete, ugyanakkor hosszú távon szükséges a termékkínálat megújítása.
2021. április 26.
Több helyen új átjárók nyílnak, így az erőd nyitottabb és természetközelibb lesz. Új kilátóteraszokat is kialakítanak.
2021. április 22.
A járatszámok fokozatosan emelkednek, Budapestre július 5-től már heti 14 járat lesz elérhető egészen augusztus végéig.
2021. április 20.
A CheckINN Szállodaipar-vendéglátás kategóriájának nyertesei egy olyan webalkalmazást találtak ki, amely Budapest hazai turisztikai célponttá válását segítené.
2021. április 13.
Fontos szempont volt a tervezés során a meglévő zöld értékek megtartása és bővítése, a pihenőparkjelleg erősítése vizes elemmel és utcabútorokkal.
2021. április 13.
Kiderült, milyen feltételekkel jöhetnek a külföldi szurkolók a négy budapesti mérkőzésre.
2021. április 10.
Pinke-Sziva Ivett egyetemi docens a Corvinus Egyetem bulinegyeddel kapcsolatos kutatásáról beszélt.
2021. március 29.
Sűríti budapesti járatát a nyári menetrendi időszakban a Qatar Airways.
2021. március 24.
A járdák lezárása miatt nem lehet átsétálni a hídon, ezért a BKK autóbuszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között ingyenesen lehet majd utazni.
2021. március 16.
A Főpolgármesteri Hivatal úgy tartja helyesnek, hogy eleget tesz a járványügyi védekezést irányító operatív törzs ajánlásának.
2021. március 12.
Plakátkiállítással, kincskereső játékkal és nosztalgiavillamossal várja az érdeklődőket a nemzeti ünnep tiszteletére a főváros.
2021. március 11.
A lezárások idején is zavartalanul üzemel a Budavári Sikló.
2021. március 10.
Az a cél, hogy Budapest mindannyiunk közös otthona legyen – fogalmazott Karácsony Gergely szombati online programján.
2021. március 07.
Hamarosan megkezdődhet a több mint 50 éves kötélpálya átépítése.
2021. március 03.
A Liverpool, a Tottenham és a Manchester City után további topcsapatok érkezhetnek az idén Budapestre.
2021. február 25.
A román nemzeti légitársaság március elsejétől indítja újra járatát Bukarest és Budapest között.
2021. február 24.
Új budapesti szállásadók sora jelent meg a koronavírus-járvány alatt a szállásközvetítő oldalon.
2021. február 18.
A felújítással a pesti rakpart gyalogosan végigjárható lesz a Duna Arénától egészen a Cipők a Duna-parton emlékműig.
2021. február 17.
Az év végére létrejön a gyalogos kapcsolat a rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán.
2021. február 13.
A fővárosi önkormányzat turisztikai újranyitási csomagja a válságban lévő vendéglátóipart és a fővárosi rendezvényeket kívánja segíteni.
2021. február 08.
Budapesten lesz a rajtja, Pannonhalmán pedig a befutója az immár 8. Visegrád 4 Kerékpárversenyek.
2021. február 08.
Az eddigi heti kettőről heti háromra növeli járatai számát a légitársaság február 14-től kezdődően.
2021. február 04.
Erről Karácsony Gergely főpolgármester írt kedden a Facebook-oldalán.
2021. január 26.
A MONYO Land egyszerre sörfőzde, közösségi tér, bemutatóterem, kocsma és 1500 fős szabadtéri koncerthelyszín.
2021. január 22.
Decemberben elkezdődött a pesti rakpart Rákóczi hídtól délre eső szakaszán a 2023-as atlétikai világbajnokságot fogadó stadion építése.
2021. január 19.
A Qatar Airways 2021. január 17-én ünnepelte, hogy pontosan 10 éve érkezett meg az első menetrendszerinti járata Dohából Budapestre.
2021. január 18.
Decemberben nőtt legjobban a biciklis forgalom, helyenként akár 29-95 százalékkal többen kerékpároztak 2020-ban, mint az előző években.
2021. január 12.
A Kazinczy utcai ház egykor a magyar kártya szülőhelye, bordélyház és okkult teozófiai központ is volt.
2021. január 06.
Jövőre, a 2021-re halasztott tokiói nyári olimpia évében több kiemelt, kontinentális vagy világversenynek lesz házigazdája Magyarország.
2020. december 23.
Idén első alkalommal készült átfogó felmérés a tematikus városi séták közönségéről.
2020. december 21.
A december-januári időszakban ideiglenesen újraindítja Budapest és New York közötti járatait a LOT lengyel légitársaság.
2020. december 10.
Ötven-százfős tömegek „sétálnak” együtt a belvárosban hétvégenként.
2020. december 07.
A jármű fedélzetén a Mikulás és a Krampusz gyűjti a cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat részére.
2020. december 07.
A budapesti közbringarendszer korszerűsítve, rugalmas tarifarendszerrel és hatékonyabb üzemeltetési modellel tér vissza tavasszal.
2020. november 29.
A gyerekek irányonként 100 forintos jeggyel utazhatnak Budapest két, jubileumát ünneplő közlekedési eszközén.
2020. november 27.
Az adventi és karácsonyi időszakban közlekedő, ünnepi fénybe öltöztetett nosztalgiavillamosra január 6-ig lehet felszállni.
2020. november 27.
2021. júniusára, a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének budapesti mérkőzéseire újabb szurkolói járatokat hirdetett meg a Wizz Air.
2020. november 19.
2020. október 21.
Ha az UNESCO támogatja e törekvést, a magyar főváros – Pest és Buda egyesítésének 150. évfordulóján – 2023-ban otthont adhat az egész éves programsorozatnak.
2020. október 20.
Ismert turisztikai szolgáltatók egy közös kommunikációs kampánnyal szeretnék felhívni a hazai vendégek figyelmét a fővárosra, mint turisztikai desztinációra.
2020. október 20.
Eddig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont most magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét.
2020. október 20.
Négy fiatal zenekar, a Dalinda, a Babra, az Ötödik Évszak és a Magos Együttes is élő koncertet ad a világzene legnagyobb eseményén, a WOMEX-en.
2020. október 19.
Az MTÜ vezérigazgatója arra számít, a következő hónapokban nem érkeznek külföldi turisták, ezért minél több belföldi turistát kell Budapestre csábítani.
2020. október 16.
A Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszt október 22-én 17 órától használhatják a közlekedők.
2020. október 16.
A videó a #PowerOfLiveEvents eseményein és helyszínein keresztül mutatja be Budapestet és az élő rendezvények erejét.
2020. október 14.
A modern, fiatalos arculat mellett az I. kerület a jövőben a Budavár elnevezést fogja használni.
2020. október 08.
A Magyar Turisztikai Ügynökség szervezésében idén ez volt az első alkalom, amikor az irodahálózat munkatársai országos találkozón vehettek részt.
2020. október 07.
A dubaji légitársaság Boeing 777-es gépe hetente kétszer, szerdánként és szombatonként repül a két város között.
2020. október 05.
2020. október 01.
2020. szeptember 24.
2020. szeptember 24.
2020. szeptember 23.
2020. szeptember 19.
2020. szeptember 17.
2020. szeptember 17.
2020. szeptember 14.
2020. szeptember 08.
2020. szeptember 07.
2020. szeptember 04.
2020. szeptember 03.
2020. szeptember 02.
2020. augusztus 17.
2020. augusztus 17.
2020. augusztus 06.
2020. augusztus 06.
2020. augusztus 06.
2020. augusztus 03.
2020. július 30.
2020. július 24.
2020. július 22.
2020. július 20.
2020. július 15.
2020. július 15.
2020. július 09.
2020. július 02.
2020. június 29.
2020. június 28.
2020. június 22.
2020. június 17.
2020. június 15.
2020. június 12.
2020. június 10.
2020. június 10.
2020. június 09.
2020. június 05.
2020. május 30.
2020. május 27.
2020. május 19.
2020. május 18.
2020. május 17.
2020. május 16.
2020. május 15.
2020. május 13.
2020. május 13.
2020. május 12.
2020. május 11.
2020. május 06.
2020. április 30.
2020. április 15.
2020. április 02.
2020. március 30.
2020. március 26.
2020. március 25.
2020. március 24.
2020. március 12.
2020. március 07.
2020. február 12.
2020. február 12.
2020. február 06.
2020. február 05.
2020. január 18.
2020. január 17.
2020. január 16.
2020. január 16.
2020. január 13.
2020. január 06.
2020. január 05.
2019. december 17.
2019. december 17.
2019. december 15.
2019. december 12.
2019. december 11.
2019. december 11.
2019. december 04.
2019. december 02.
2019. december 02.
2019. november 29.
2019. november 27.
2019. november 19.
2019. november 13.
2019. november 13.
2019. november 11.
2019. november 06.
2019. november 05.
2019. október 31.
2019. október 28.
2019. október 22.
2019. október 16.
2019. október 15.
2019. október 15.
2019. október 10.
2019. október 09.
2019. október 09.
2019. október 08.
2019. október 04.
2019. október 01.
2019. szeptember 19.
2019. szeptember 19.
2019. szeptember 18.
2019. szeptember 18.
2019. szeptember 12.
2019. szeptember 12.
2019. szeptember 11.
2019. szeptember 05.
2019. szeptember 03.
2019. szeptember 02.
2019. szeptember 02.
2019. augusztus 29.
2019. augusztus 29.
2019. augusztus 27.
2019. augusztus 21.
2019. augusztus 13.
2019. augusztus 12.
2019. augusztus 06.
2019. augusztus 02.
2019. július 30.
2019. július 24.
2019. július 23.
2019. július 18.
2019. július 16.
2019. július 16.
2019. július 03.
2019. június 28.
2019. június 22.
2019. június 20.
2019. június 18.
2019. június 17.
2019. június 14.
2019. június 09.
2019. június 07.
2019. június 04.
2019. május 31.
2019. május 31.
2019. május 30.
2019. május 29.
2019. május 29.
2019. május 27.
2019. május 26.
2019. május 25.
2019. május 21.
2019. május 16.
2019. május 14.
2019. május 13.
2019. május 11.
2019. május 09.
2019. május 07.
2019. május 03.
2019. május 03.
2019. május 03.
2019. április 30.
2019. április 25.
2019. április 24.
2019. április 23.
2019. április 22.
2019. április 18.
2019. április 18.
2019. április 17.
2019. április 17.
2019. április 17.
2019. április 14.
2019. április 11.
2019. április 11.
2019. április 10.
2019. április 02.
2019. április 02.
2019. március 28.
2019. március 28.
2019. március 28.
2019. március 26.
2019. március 24.
2019. március 24.
2019. március 22.
2019. március 21.
2019. március 21.
2019. március 21.
2019. március 18.
2019. március 14.
2019. március 12.
2019. március 11.
2019. március 07.
2019. március 03.
2019. március 01.
2019. március 01.
2019. március 01.
2019. február 22.
2019. február 21.
2019. február 12.
2019. február 11.
2019. február 05.
2019. február 05.
2019. január 26.
2019. január 21.
2019. január 21.
2019. január 15.
2019. január 13.
2019. január 10.
2019. január 08.
2019. január 03.
2018. december 28.
2018. december 19.
2018. december 16.
2018. december 16.
2018. december 11.
2018. december 09.
2018. december 04.
2018. december 04.
2018. december 03.
2018. november 29.
2018. november 28.
2018. november 28.
2018. november 23.
2018. november 22.
2018. november 22.
2018. október 31.
2018. október 24.
2018. október 17.
2018. október 14.
2018. október 12.
2018. október 11.
2018. október 10.
2018. október 09.
2018. október 08.